Ma van a Múzeumok Őszi Fesztiválja

2020.10.10. 11:20

Ezekre az izgalmas programokra várják szombat este

A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében több programra is invitálnak szombaton.

Munkatársunktól

20200814 Szeged Felújítás után újra megnyitott a Móra Ferenc múzeum. Képen: a megújult vár. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország

Fotó: Frank Yvette

Szegeden a Múzeumok Őszi Éjszakáját rendezik meg, amelynek keretében a Móra Ferenc Múzeumban és a Várban 17 és 23 között várják a látogatókat különböző programokkal. Az egyik legizgalmasabb program kétség kívül a csillagles lesz, amelyet a Móra-múzeum új tetőkilátóján tartanak majd derült idő esetén. Az épületben több előadást is tartanak a Szegedi Csillagvizsgáló szakemberei. A nyomozni vágyó látogatók egy detektív játékon is részt vehetnek, a nyomokat követve a Móra-múzeumot és a Várat kell majd bejárniuk.

Szegeden egészen 23 óráig várják az érdeklődőket a programokra. Fotó: Frank Yvette

A Munkácsy-kiállításon a Honfoglalás keletkezéséről tart felolvasóestet Széll Attila színművész két alkalommal. A tárlatvezetések és programok maximalizált résztvevőszámmal indulnak, melyekre a helyszínen lehet majd bejelentkezni.

Szentesen a Kossuth téren Szőlőmustrát tartanak. Egy szabadtéri, szüreti kiállítás keretén belül paravánokra tett posztereken mutatják meg a szüreti szokásokat, a Szent Mihály napi hagyományokat. A program részeként az érdeklődők kézműves foglalkozáson is részt vehetnek. Az esemény gasztronómiai élményt is nyújt a látogatóknak, akiket készülő musttal, pogácsával várnak a Koszta József Múzeum munkatársai.

Mindszenten a Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár 14 órától kerékpártúrát szervez Betemetett nyomok – múltunk nyomában címmel. A túra keretében felkeresik az egykor élettel teli, Mindszent történetében jelentős szerepet játszó uradalmi területeket. Kutatják az Ányási és Levelényi major nyomait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában