Sérült gyermekkel lett teljes az életük

Huszonkét hónappal ezelőtt az ország másik felében megszületett egy kisfiú. Bár az orvosok végigkövették a terhességet, mégsem vették észre, milyen súlyos fejlődési rendellenességei vannak: nyitott gerinccel, dongalábbal, csípő- és térdficammal, valamint agykamratágulattal jött világra. Szülőanyja így nem is vitte haza a kórházból.

A csöppségnek beültettek egy shuntöt, ami az agykamrából vezeti le a felesleges agyvizet a hasüregbe, majd hamarosan a fővárosba szállították, ahol további műtéteket végeztek rajta. Onnantól a Péterfy Sándor Utcai Kórházban élt.

Bár az orvosok és a nővérek is nagyon megkedvelték a mindig mosolygós csecsemőt, tudták, hogy hamarosan el kell búcsúzniuk tőle. Állami gondoskodásba kerül, és állapota miatt valószínűleg nem túl szép élet vár rá egy intézményben. Ám ekkor egy tiszaszigeti házaspár meglátogatta.

Elsőre érezték, hogy Bende az övék

Várkonyi Beáta és férje, Várkonyi Gábor hiába vágytak rá, nem született vér szerinti gyermekük, ezért több mint 3 évvel ezelőtt elhatározták, hogy örökbe fogadó szülők lesznek. Elvégezték a tanfolyamot, a jelentkezésük után egy évvel megkapták a határozatot is arról, hogy magukhoz vehetnek egy gyermeket, de közel egy évig hiába vártak, annak ellenére is, hogy származási és nemi kikötésük sem volt az új családtaggal kapcsolatosan.

– Egy pékség­ben beszélgettünk egyszer a barátainkkal, akiknek a Baptista Szeretetszolgálat segített az örökbefogadásban. Ők mondták, hogy van egy kisfiú a fővárosban. Már ettől az egy mondattól megdobbant a szívünk, és ahogy kiléptünk az ajtón, egyből megegyeztünk abban, hogy meglátogatjuk. Valahogy már akkor éreztük, hogy ő a miénk – mesélte Beáta.

Négy nappal később már sikerült is összehozni a találkozót.

Mindössze egyetlen órát töltöttek a kórházban a mosolygós kisbabával, és mindkettőjük biztos lett abban, hogy nem hagyják ott.

– Az örökbefogadó-tanfolyamon azt mondták, akkor vegyünk magunkhoz egy gyereket, ha mindketten azt érezzük, hogy akarjuk őt. Nekem ez akkor nagyon furcsa volt, nem értettem, miről beszélnek, hiszen minden gyerek valamilyen szempontból egyforma. De ott már tudtam, miről beszélnek – fogalmazta meg akkori érzéseit Gábor.

Azt gondolták, ő senkinek nem kell majd

A kisfiú egyébként nem is volt az örökbe fogadható gyermekek listáján – egészen egyszerűen azért, mert nem feltételezték, hogy ilyen súlyos fejlődési rendellenességekkel bárkinek kellhet. Hogy mégis pár héten belül a Várkonyi család tagjává válhatott, az szülőanyjának volt köszönhető, akit felkerestek, és megkérték, a javukra mondjon le róla, így ugyanis felgyorsítható a hivatalos ügyintézés.

A kisfiúnak ennek köszönhetően 4 hónapos kora óta családja van. Hogy mekkora szeretettel fogadták, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Beátának néhány hónap után beindult a tejtermelése, így szoptatni is tudta gyermekét.

Bende egyébként már most is tudja, hogy 9 hónapig „egy másik néni pocakjában élt”, nem is szeretnék eltitkolni előle, hogy örökbe fogadták. Ha pedig majd annak idején szeretné felkeresni szülőanyját, abban is támogatni fogják.

A házaspár azt mondta lapunknak, ők sem az első találkozáskor, sem most nem azt látják, hogy Bende beteg.

– Járni kell vele fejlesztésre, de ez egy helyzet, mi így élünk, nekünk ez a természetes – mosolygott Beáta.

– Kihozzuk belőle a legtöbbet, amit lehet, és megtaláljuk majd azt, amiben pedig ő lehet majd jobb, mint a kortársai. Mi abban hiszünk, hogy lehet teljes életet élni úgy is, ha valaki fizikailag lemaradásban van a többiekhez képest – magyarázták.

Azt egyébként, hogy Bende mire lesz képes, a szakemberek sem tudják megmondani.

– Sok rossz tapasztalatunk van ezzel kapcsolatban – ismerte el Beáta.

– Volt olyan idegsebész, aki megkérdezte, egyáltalán miért fogadtunk egy ilyen gyereket örökbe. Más azt mondta, felesleges volt a csípőficamát megműttetni, mert úgysem fog tudni járni, a tolókocsiban pedig mindegy, hogy áll a lába. Megint más azt jósolta, még ülni sem fog tudni – erre azóta Bende már rácáfolt.

Azóta csak olyan orvosokhoz visszük, akik maguk is hisznek benne. Az optimista jövőkép egyébként az, hogy segédeszközzel képes lesz majd sétálni. A legrosszabb pedig az, hogy kerekesszékes lesz.

Utóbbi eszközt egyébként ha­­marosan meg is kapja, annak ellenére, hogy az álló- és járógép is megérkezik napokon belül – mesélte az édesanya. Mert bár a most még csak kúszva közlekedő kisfiút megpróbálják megtanítani járni, a család úgy gondolta, most már ideje, hogy kinyíljon a világ Bende számára, ez pedig egyelőre csak kerekesszékkel lehetséges, amellyel a babakocsihoz képest sokkal önállóbb lehet.

Példát mutat a felnőtteknek

Jelenleg főleg a házban élik mindennapjaikat. Beáta egész nap játszik, beszélget vele, naponta egy órát pedig Gábor tölt vele kettesben, hogy fiús programokból se legyen hiány.

A 22 hónapos Bende óvodásokat megszégyenítő módon szaval mondókákat és teljes természetességgel használ olyan szavakat is, mint mondjuk a csípőficam.

– Ő egy okos kisfiú, akit úgy szeretnénk nevelni, mint bármilyen más gyermeket, figyelembe véve, hogy gyengébb a lába. Persze biztos lesznek majd nehézségei, de azokon majd átsegítjük – mondták a szülők, akik hasonló célból eltettek Bende számára egy emlékkönyvet is, amelybe azok a kórházi dolgozók írtak, akik élete első négy hónapjában körülvették és rajongásig szerették.

– Ebben leírták például, hogy annak ellenére, milyen súlyos állapotban volt, mindig jókedélyű, mosolygós baba volt, ami egy hosszú nap után is feltöltötte az orvosokat, ápolókat. Ha majd nagyobb korában netán Bende időnként elkeseredne, hogy nem olyan, mint kortársai, erőt adhat majd neki, hogy már csecsemőkorában is milyen sok embert inspirált és mutatta meg nekik, hogy a legnehezebb helyzetből is van kiút.