Az írás segít átlendülni a nehéz pillanatokon

2021.04.11. 16:27

A mindszenti Bacsa Zsófia éppen egy trilógián dolgozik szerzőtársával

Tizenöt évesen kezdett novellákat írni Bacsa Zsófia, mára pedig már az első könyve is megjelent. A mindszenti édesanya a próza mellett tizenöt szótagos verseket is ír, de fest és könyvillusztrációkat is készít. Számára az írás segít abban, hogy jobban el tudja fogadni önmagát.

Majzik Attila
A mindszenti Bacsa Zsófia éppen egy trilógián dolgozik szerzőtársával

Bacsa Zsófia szerzőtársával, Baráth Zoltánnal és az első közös könyvükkel. Fotó: Bacsa Art

– Gimnazista koromban kezdtem el írogatni Vánkai Sarolta irodalomtanárom biztatására. Akkoriban olvastam Madách Imrétől Az ember tragédiáját, ami szintén nagy hatással volt rám. A középiskolában nehezen tudtam beilleszkedni, rossz hangulatban teltek a napjaim, az írás pedig terápia volt számomra

– mesélte Bacsa Zsófia.

Bacsa Zsófia szerzőtársával, Baráth Zoltánnal és az első közös könyvükkel.
Fotó: Bacsa Art

A novellák után jöttek a na­gyobb lélegzetvételű írások is, elmondása szerint rengeteg regénye várja a fiók alján. Verseket ritkábban ír, de apevákat szívesen alkot: az öt sorból álló versformában a sorokban egy, két, három, négy, majd öt szótag van. Hároméves kisfia mellett esténként, a „lopott per­­cekben” tud alkotni. Sokat fest, de a regényírás a kedvence, azon belül is a sötétebb hangvételű fantasy-történeteket kedveli. Legújabb regénye, a Hatred is ebben a világban játszódik, egyfajta modern, sötét varázslattal teli Rómeó és Júlia-történet.

– A regényt a Magyar Irodalmi Rovat internetes magazin próza szekcióját vezető Baráth Zoltánnal közösen írtam. Ő is egy hasonló ötleten dolgozott, és összegyúrtuk a kettőnk el­képzeléseit. Nagyon szeretem ezt a sötét világot, én ebben érzem jól magam. A Hatred egy trilógia első kötete, ha elkészül mindhárom, akkor egyben, képregényként is szeretnénk megjelentetni

– számolt be Bacsa Zsófia. Hozzátette, már dolgoznak a folytatáson, sőt egy újabb közös regényen is. – A Hatred második kötetének nyers kézirata már kész van, de készül a Keresztút című közös munkánk is. Emellett horrortörténeteket is írok, de versesköteteket, mesekönyveket is illusztrálok, és festek is – fűzte hozzá.

Bacsa Zsófia szerzőtársával idén második könyvét is szeretné kiadni, ezenfelül pedig tervezi, hogy egy önálló kiállítást is létrehoz a grafikáiból, az illusztrációiból és a festményeiből.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában