Dörmögős szeretettel nevel Szojka Ádám

Vélhetően már születésekor génjeiben hordozta Szojka Ádám a jó pedagógiai érzéket, ugyanis e hivatás családjában már hagyomány.

– A család férfitagjai agrár- és erdészmérnöki pályákat választottak, a női szakasz azonban több generáció óta óvónőként és tanítónőként dolgozott. Édesanyám állami nevelőotthonban is tevékenykedett, ahol nagyon sok barátot szereztem. Talán ezek az élmények adták az első nagy lökést a pedagógusi hivatás felé – fejtette ki, majd hozzátette: barátai először meglepődtek pályaválasztásán, mondván, hogy mély és erőteljes hangjával csak megijeszti a gyerekeket. Aztán gyorsan elfogadták döntését, a gyerekekkel pedig mindig is könnyedén megtalálta a közös hangot.

Férfi minta

Szeged több óvodájában dolgozott már, 2015 óta a Tünde téri Óvoda növendékeiről gondoskodik. A környéken nem ő az egyetlen óvó bácsi, tudomása szerint mintegy nyolc férfitársa tevékenykedik ugyanezen munkakörben a napfény városának vonzáskörzetében.

Elmondta, nem foglalkozik a sztereotípiákkal, bár hazánkban még sok szülő ódzkodik, hogy csemetéjét óvó bácsi gondjaira bízza.

– Vannak ma már női kamionsofőrök, sőt katonák is, miért ne lehetne egy férfi óvó bácsi?

Ráadásul manapság sok a gyermekét egyedül nevelő édesanya. Szerintem kifejezetten előnyös, ha ezek a gyerekek az óvodában találkoznak férfi mintával is.

Egy óvó bácsi mindig kicsit dörmögősebb, erélyesebb, de persze ugyanolyan türelemmel, játékossággal, kedvességgel és szeretettel képes nevelgetni a gyerekeket, mint az óvó nénik. Többször előfordult már, hogy egy gyerkőc véletlenül nem Ádám bácsinak, hanem apának szólított – mesélte.

Tizenhat gyereke van

A Pillangó csoportban jelenleg tizenhat kiscsoportos lurkó bontogatja szárnyait iránymutatása mellett, akiket csak a gyerekeimként emleget.

– Egyszer egy randevún egy hölgy megkérdezte tőlem, hogy van-e gyerekem. Ösztönösen rávágtam, hogy tizenhat gyerekem van.

Gyorsan véget ért a találka – mesélte nevetve. Feladatköre nem különbözik az óvónőkétől: mondókázik, énekel, bábozik, rajzol, számol a gyerekekkel, ha eltörik a mécses, vigasztalja őket.

– Örömteli látni, ahogy nyílik az értelmük, ahogy évről évre óriásit változnak, fejlődnek. A legjobb érzés persze a gyermeki szeretet megtapasztalása, illetve az, amit a mondókákon kívül átadhatok nekik: egy darabot a személyiségemből. Mindenekelőtt őszinteségre tanítom őket, továbbá egymásra figyelésre, sőt még egy kis etikettre is, hogy például a fiúk engedjék előre a lányokat – részletezte.

Nehéz a búcsú

Elárulta, az elballagókat férfi létére is mindig megkönnyezi.

– Nehéz a búcsú. Minden csoportomhoz szép emlékek fűznek. Nagyon boldog tudok lenni, mikor már iskolásként vissza-visszatérnek, vagy lelkesen rám köszönnek az utcán. Többen közülük hazafelé a suliból a kerítésen át integetnek, mikor a kicsikkel kint játszunk az udvaron. Volt gyerekem, aki annyit nőtt és változott egy iskolaév alatt, hogy csak nagy nehezen ismertem rá. Ám amikor kimondta, hogy perec volt a jele, rögtön beazonosítottam – mondta büszkén.