Minden sorstársamért felelősséget érzek

Mit jelent az Ön számára a siker?

Számomra a siker azt jelenti, hogy meg tudok állni a lábamon a világban; hogy nem igaz az, hogy elkallódsz, hogy tönkremégy, ha állami gondoskodásban nőttél fel. Az olyan emberek esetében, akik elvesztették a saját gyökereiket, a családjukat, mást jelent a siker, mint ahogyan azt általában definiálni szoktuk. Az én élettörténetem olyan, mint egy film: a legkisebb királyfi sztorija. De ez nem az én érdemem, ez a Jóisten kegyelme. Kölcsönkaptam ezt a kegyelmi állapotot azok miatt, akik ugyanolyan mélyen vannak, mint ahonnan én magam is jöttem. A sorstársaim szolgálatában megfogalmazott célok felé haladva, az elmúlt negyedszázad alatt sok jó embert hozott mellém az élet. Nekik köszönhetően ma már nem egyedül, hanem többedmagammal dolgozhatok ezekérta célokért, de bennem semmi sem változott.

Kiskorában az ember megálmodja, mi szeretne lenni: tűzoltó, úrhajós, festő. Ön mire vágyott?

Én alapvetően túlélni akartam. Az intézeti évek alatt az adott biztonságérzetet nekem, hogy többen voltunk ugyanabban a helyzetben. Amikor mindennap úgy hajtod le a fejedet, hogy bár jó lenne, ha volna egy család, egy anyu vagy apu, egy testvér, az adta a vigaszt, hogy nem baj, hogy nincs, mert nem vagyok egyedül így. Még ott éltem, amikor láttam a Napfivér, Holdnővér című filmet, és az óriási hatást gyakorolt rám. 1995-ben fiatal teológus koromban már abból az intézetből vittem Püspökszentlászlóra gyerekeket táborozni, ahol én is felnőttem. Egyik este a tábortűz mellett elaludtak, én pedig arra lettem figyelmes, hogy álmukban a családtagjaikat, szeretteiket szólítgatják. Ott, az éjszaka csendjében rájöttem, hogy nekem az ő életüket kell segítenem. Az én dolgom az, hogy ne csak álmukban szólíthassák meg a szeretteiket, hanem hogy legyen, aki törődik velük. Ez után hoztam létre az ÁGOTA Alapítványt, amely az azóta eltelt 25 év alatt sok száz főt megmozgató, és sok ezer gyerekhez eljutni képes mozgalommá fejlődött. Az ÁGOTA Alapítvány volt az a szakmai fundamentum, amelyre alapozva hívta életre Kiss-Rigó László megyéspüspök a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatót tíz évvel ezelőtt. Mára a hazai gyermekvédelmi szakellátás jelentős része ide, ehhez a szervezethez került. Az, hogy ezt mind én vezethetem, valóban kegyelmi állapot. A sorstársaimért olyan módon küzdhetek és adhatok értük szolgálatot, ahogyan ezt korábban nem tehettem meg.

Most 7 ezer gyermekért felel, és közel háromezer ember munkaadója. Ez már a csúcs, vagy vannak további céljai?

Olyan szempontból nincsenek terveim, hogy számszerűleg mennyi gondozottunk lehet még, mert én minden sorstársamért felelősséget érzek. Az ő életüket szolgálom, nekem az ÁGOTA közösség ügye tölti ki a mindennapjaimat. A helyemen vagyok. Hogyha nem hétezer gyermekért felelnék, hanem hétért, mondjuk egy lakásotthon vezetőjeként vagy nevelőszülői tanácsadóként, akkor sem lennék rosszabb helyen. Főigazgatóként azonban sokkal szélesebb keretek között tudom ezt a szemléletmódot képviselni.

Van az irodámban egy fotó, amelyen egy kislány a levegőbe ugorva teljes önfeledtséggel átadja magát annak a hangulatnak, ami ott őt körülveszi. Ez az ÁGOTA táborban készült pillanatkép visszaadja a hitvallásomat, ahogyan igyekszem cselekedni értük. Mindig is vágytam rá, hogy minél több csemetének adhassunk örömet, és megélhessék azt az élményt, ami szerintem gyógyít: a feltétel nélküli elfogadás és a szeretet élményét. Ez a sorstársi szolidaritás a mai napig jellemzi az életemet.