Makó

2021.05.11. 20:40

A tetőre ért a mennyekig törekvő akác – Galéria

Ritkán fordul elő, hogy egy átlagos négyemeletes háztömb turisztikai nevezetességgé válik, Makón azonban ez történt a Szegedi utca 9-13. alattival: ezekben a napokban is sokan állnak meg előtte, hogy lefotózzák.

Szabó Imre

Makón a Szegedi utcai épületet sokan akácos háznak hívják. Fotó: Szabó Imre

Ez az épülethez nőtt halványlila akácnak köszönhető, mely az évek során a földszinttől a tetőig nőtt. Most éppen virágba borult, így az egész épületnek pompás küllemet kölcsönöz, ráadásul aki közelebb lép hozzá, hallhatja a beporzó méhek szelíd dünnyögését is. A lakók is szeretik: amerre az ágai elhajlanak, az ott élők igyekeznek az erkélyük fölé vezetni egy-egy hajtást.

Amint egy alkalommal korábban megírtuk, a fát csemeteként még a 90-es években ültette valaki a ház tövébe – arra azonban a lakók különbözőképpen emlékeztek, hogy kié a dicsőség. Ami biztos: a pompás növény különösebb gondozást nem igényel, magától nő, terebélyesedik évről évre.

Veszélyben egyszer, egy homlokzati felújítás alkalmával volt, amikor a munkát végző szakemberek ki akarták vágni, hogy könnyebben hozzáférjenek a falfelülethez. A lakók akkor azonban összefogtak, és megakadályozták a kivágási akciót.

Az akác talán ezt hálálja meg azzal, hogy minden tavasszal meseszéppé varázsolja az épületet – ahogyan most is.

Ha szeretnél hasonló, színes tartalmak közt böngészni, látogass el Instagram oldalunkra, és böngéssz kedved szerint a @delmagyar – on.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában