Ezer éve művelnek szőlőt a vidéken

Karakteres vörösek, üde fehérek és gyümölcsös rozék – a csongrádi borok mindegyike tartogat meglepetést a kóstolóknak. A minőség mögött évszázados tapasztalat áll, hiszen egyes for­rások szerint már a honfoglalás óta folyik szőlőművelés ezen a területen. Az összegyűlt tudást a környék „nagy öregjei” mellett a borászok fiatal, új generációja viszi tovább, akik nemcsak élet­­ben tartják, de meg is újítják a csongrádi borászkodást.

Ezer éves örökség

A régmúltba nyúlnak a csongrádi szőlőművelés gyökerei: már a garamszentbenedeki apátság 1075-ben íródott alapítói levelében is említést tesznek arról, hogy Csongrád határában lévő pusztaságokban, me­­zőkön szőlőt művelnek.

Mátyás király idejéből okleveles adatok igazolják a XIV. századi homoki szőlőtermesztés jelentőségét, a török hódoltság kora pedig a kadarka szőlőfajta megjelenését és a hozzá kapcsoló vörösborkultúrát hozta magával, ami átalakította a szőlészeti-borászati technológiát is.

Mint Ungerbauer Anikó borász és lokálpatrióta gyűjtéséből kiderül, Mária Terézia 1779-ben rendeletben kötelezte a szőlőművelőket, hogy a Duna–Tisza közi homoktalajokat szőlővel ültessék be, megkötve ezzel a talajt, így sikeresen megállították a futóhomokos területek növekedését.

A Csongrádi borvidék történetében is meghatározó szerepet játszott a filoxératerjedése a 19. század végén és a 20. század elején. A szőlőgyökértetű a tőkék teljes pusztulását okozza, a laza szerkezetű homoktalajokban azonban a kártevő járatai beomlottak, így az élősködők elpusztultak. Ennek köszönhetően az Alföldön a későbbiekben nem jelentkezett a filoxéra. Ez a tény óriási lendületet adott a homoki szőlőkultúra terjedésének, amiben az is közrejátszott, hogy a homoki szőlő bőséges hozammal bírt.

A megyében a 20. század elejére már 10 100 kataszteri hold szőlővel beültetett területet tartottak nyilván, ezen belül két jelentős területre oszlott a szőlőtermesztés: a Szeged környéki és Csongrád vonzáskörzetében megtalálható szőlőültetvényekre. A csongrádi területeken ebben az időszakban feketekadart, fehérkadart, keselykadart, cigányszőlőt, góhért, dinkát és változatait, magyarkát, fehér tökszőlőt, gyöngyszőlőt és bogdányi fajtákat neveltek.

Megalakul a hegyközség

Egy 1894-ben megjelent rendelet meghatározta a hegyközségek megalapításának jogi feltételeit, eszerint ha valamely település határában legalább 100 kataszteri hold, azaz valamivel több mint 57 hektár nagyságú szőlőterület van, és az legalább húsz vagy több birtokos tulajdonában van, akkor kimondhatták a szervezet megalakulását.

Erre először 1903-ban tettek kísérletet, ekkoriban közel kétezer nevet tartalmazott a csongrádi szőlőbirtokosok jegy­­zéke.

A hegyközség megalakulása még jó harminc évet váratott magára, végül Piroska János polgármestersége alatt történt meg 1939-ben: élénk vita után az összehívott közgyűlés többsége a megalakulás mellett szavazott, ezzel megalakult a Csongrádi Hegyközség.

A hegyközség ellenőrző funkciót kapott a borhamisítások, illetve az egyéb kihágások felderítésében is, emellett a Csongrádi Hegyközség alkalmazásában hegyőrök álltak munkába. A szőlővel betelepített területeket kerületekre osztották, ezekbe a kerületekbe pedig tíz csőszt fogadott fel a hegyközség.

Ekkoriban már álltak az ál­­lami borpincék is, amelyekkel az értékesítési nehézségeket enyhítették, Csongrádon 1938 februárjában adták át a Magyar Királyi Állami Borközraktárt.

Szocialista átszervezés

A második világháború után a mezőgazdaság szocialista átszervezése hozott fordulatot a szőlőtermesztésben. Az államosítás előtti nagy kiterjedésű szőlőbirtokokat felosztották a termelőszövetkezetek között. Ezek erőszakos létrehozása, a földek, köztük a szőlőültetvények államosítása és a tanyás magángazdálkodás megszüntetésére irányuló törekvések következtében szükségessé vált a szőlőművelés nagyüzemi gépesítése, derül ki Ungerbauer Anikó kutatásaiból.

A gépesítés miatt a hagyományos alacsony művelés­módú, sűrű, egy méter sor­távolságú ültetvényeket fo­­kozatosan felváltották a karó melletti, magas művelésmódú kordonrendszeres ültetvények, a nagyüzemi technológiában már három méterre telepítették a sorokat.

A nagyüzemi technológia a szőlőfajtákban is változásokat hozott, a hagyományos fajtákat felváltották az ehhez a technológiához alkalmasabbnak tartott fajták: a kékfrankos, a zweigelt, a cabernet franc, az olaszrizling, a zalagyöngye, a rajnai rizling és az ottonel muskotály.

Ezeknek a fajtáknak a megjelenésével a borászati technológia is jelentős változásokon ment keresztül.

Nemzetközi hírnév

A város határában ma is tábla fogadja az autóval Csongrádra érkezőket, miszerint a település „A Szőlő és a Bor Nemzetközi Városa”.

Azt, hogy a város ezt a címet használhassa, 1986-ban érte el érte el közösen Rómában a Csongrádi Borpince és a Bokrosi Kossuth Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet, ezzel pedig a csongrádi vörösborok nemzetközi hírnévre tettek szert.

A rendszerváltás nemcsak az ország életében, de a borászatban is jelentős változásokat hozott. A kárpótlási eljárások keretein belül a termelőszövetkezetek ültetvényeit kiosztották a szülőktől, nagyszülőktől az államosításban elvett területek helyett, így sok olyan ember kezébe is került szőlőterület, akik sohasem műveltek szőlőt, írja Ungerbauer Anikó.

Ekkor nem csupán a szőlőművelő eszközök és gépek hiányoztak a kárpótlások so­rán kiosztott szőlőültetvények tulajdonosai kezéből, hanem a szőlőtermesztéshez szükséges szakértelem is, rengeteg szőlős ment tönkre műveletlenül.

Az újabb csapást az Európai Unió által biztosított kivágási támogatás jelentette, rengeteg szőlőt pusztítottak ki. Ez, valamint az elmúlt évtized szélsőséges időjárásai és a piaci nehézségek következtében a művelt területek nagysága harmadára esett vissza a Csongrádi borvidéken.

Hagyomány és innováció

Az utóbbi évekre jellemző, hogy a borászat mellett kitartó „nagy öregek”, mint Gulyás Ferenc, az Ungerbauer család vagy a Csongrádbor Kft. mellett felnőtt egy új, fiatal generáció, amely szívesen merül bele a szakmába: Bodor László, Gutpintér Tamás, Bodor Martin és Losonczi Áron új színt hoztak a csongrádi borászéletbe.

A több évtizedes szőlőter- mesztési, borkészítési rutinnal és nagy tapasztalattal rendelkező gazdák mellett ezek a fiatal, feltörekvő borosgazdák új lendületet hoztak a csongrádi borok világába, egyre inkább építve a marketing szerepére a mai innovatív világban.

A csongrádi borok ízvilá­­ga, írja Ungerbauer Anikó, tö­­kéletesen illeszkedik a mai borfogyasztási igényekhez.

Egyaránt megtalálhatóak a könnyed, üde száraz fehérborok az illatos muskotályos félédes fehérborok mellett, a gyümölcsös friss rozék és sillerek, valamint a karakteres, harmonikus vörösborok, amelyek több mint egy évszázada öregbítik a csongrádi borok hírnevét. Így nem meglepő, hogy a Csongrádon és környékén készülő borok évről évre egyre nagyobb számban szerepelnek országos és nemzetközi versenyeken, ahol sikert sikerre halmozva hoznak el nívós díjakat.