Hódmezővásárhely

2021.06.07. 16:34

Már beltéren is mászhatnak falat Vásárhelyen

Azt a beltéri mászófalat adták át hétvégén, amelyet az Alföldi Szabadidő Egyesület Serház téri edzőtermeinél alakítottak ki nyolcmillió forintos pályázati támogatással.

Munkatársunktól

A hatvan négyzetméternyi felületen rögzített négyszáz fogás valódi köveket imitál, az azonos színűek jelzik a haladási sorrendet, így akár egy óra is eltelhet anélkül, hogy földet érne a sportolók lába. A kezdők és a haladók is egy-egy külön felületet, illetve négy erősítő állomást használhatnak. A teremben jelenleg hétfőn, szerdán és péntekenként tartanak edzést késő délutánonként, ké­­sőbb a növekvő érdeklődéshez igazítják a további alkalmakat.

– Erősíti az egyensúlyérzéket és növeli a sportolók önbizalmát

– sorolta lapunknak Bereczky Bence, az Alföldi Szabadidő Egyesület elnökségi tagja, a Hód Baranta Szakosztály ve­­zetője a falmászás előnyeit.

Hód Bouldering: hatvan négyzetméter, négyszáz fogás, két mászó- és négy erősítő fal. Fotó: Tábori Szilvia

Ő maga is teljesen kezdőként vágott bele még decemberben, így saját tapasztalatból tudja, hónapok alatt látványos lehet a fejlődés. Edzéseken öten-hatan használhatják egyszerre a termet a technikai fogásokban jártas vezetővel.

A mászófalak tartószerkezetét statikai tervek szerint, minősített anyagokból építették a szegedi kivitelezők, akik maguk is gyakorlott sziklamászók. A biztonságos érkezéshez faltól falig speciális szivacs borítja a termet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában