Tánc a tyúkanyóval

A minap Csengelén jártam a gazdanapon, amely nem mindennapi traktorshow-t hozott gyorsulási versennyel, erőhúzással és szlalommal. A helyszínre, az ifjúsági táborozóhelyre tartva az egyik ház előtt, a fa alatt egy tyúkanyót és csibéit pillantottam meg. Megpróbáltam őket lencsevégre kapni. Ha valaki figyelte a táncunkat, jót mulathatott. A faágak ta­karták őket, ezért igyekeztem minél közelebb menni, de nem volt szerencsém.

Erre ugyanis az volt a „válasz”, hogy ők is arrébb mentek.

Kerülgettük a fát, számomra eredmény nélkül, majd a tyúkmama megunva a dolgot, átsétált az úttesten, átmentette családját a másik oldalra. Feladtam, de nem végleg.

A gazdanapot követően is­­mét arra, a Petőfi utca felé vettem az utam, ezúttal azonban próbáltam taktikusabb lenni, nem olyan közel merészkedni, elhagyva a fa körüli táncot. Most szerencsém volt. Megfigyelhettem, amint kapirgál, a kicsik követik, keresik az ennivalót, ott, ahol anya kicsit megmozgatta a földet.

Közös családi program, és a csibék a mondást igazolva gyűltek a tyúkanyó köré, mindössze pár centire haladva tőle. Ezzel nincsenek egyedül az élővilágban. Valljuk meg őszintén, gyerekként akkor éreztük magunkat igazán biztonságban, ha ott voltak velünk a szüleink. És ez szerintem felnőttkorra sem változik, múlik el, mert amíg élnek, számíthatunk rájuk. Jó a közelségük, hogy tudjuk, hogy vannak. És csibék maradunk...