A hideg időnek esélye sem volt

2022.02.13. 11:24

Busók űzték a telet Bokroson - Fotók

Rémisztő álarcok, pokoli hangú kereplők és kolompok: minden eszközt bevetettek a hétvégén, hogy nyoma se maradjon a hidegnek. A télűzéshez a „szakma legjobbjait”, mohácsi busókat és sokác lányokat hívtak segítségül.

Majzik Attila

Fotó: Majzik Attila

Úgy tűnik, mindenkinek elege lett már a hidegből: a falu apraja-nagyja együtt pörgette a kereplőket és rázta a kolompot az álarcosokkal Bokroson. A mohácsi busójárás „főpróbájaként” rendezett zenés, táncos, kereplős felvonulást a helyi általános iskola szervezte meg, a csongrádi önkormányzat és a Bokrosi Hagyományőrző Egyesület pedig támogatóként segítette a télűzést.

 

A busók felvonulását hagyományteremtő szándékkal 2020-ban hozták el először a faluba Gellért Márta, a helyi általános iskola tagintézmény vezetője ötlete alapján. A tavalyi évben a járványhelyzet miatt ugyan elmaradt a télűző kolompolás, de idén töretlen lelkesedéssel folytatták a bokrosi busójárást. 

 

Az egész falu megmozdult, a felvonulás előtt zsúfolásig megtelt a művelődési ház udvara kereplőt pörgető, izgatott gyerekekkel és kíváncsi felnőttekkel, akik aztán együtt hömpölyögtek végig a városrész utcáin.

Körbejárta a falut a télűző forgatag. Fotó: Majzik Attila

 

A tavaszváró, téltemető népszokásba főképp a gyerekek kapcsolódtak be, akik szemmel láthatóan nem voltak megilletődve a busók hatalmas subáitól és rémisztőre faragott álarcaitól. 

 

– Azért jöttek a busók, hogy kolompoljanak meg elijesszék a telet. Mi nem félünk tőlük, csak egy kicsit – vallották be a bokrosi iskolások, akik a maguk készítette álarcban szintén kicsit busóvá változhattak. A forgatagban mellettük sokác lányok libbentek jobbra-balra színes kendőként, a kicsiknek cukrot, a felnőtteknek pedig rúzsos csókot osztogatva.

 

 

Így a télnek aztán szemernyi esélye se maradt, miután a gyereksereg a busók társaságában éktelen kolompolással és kerepléssel végigvonult Bokroson.

 

 

A télűző mulatság azonban nem ért véget a felvonulással, a vállalkozó kedvűeket délszláv táncház és farsangi mulatság várta a busókkal és a sokác lányokkal, az este pedig a felnőtteké volt, akik farsangi bálon mulathattak a művelődési házban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában