Helyi életstílus

2022.07.06. 18:50

Ötezer forintos táborokat szerveznek Kübekházán

Ötezer forintért táborozhatnak egy teljes hétig a gyerekek Kübekházán. Az önkormányzat által támogatott programsorozat szinte a teljes szünidőt lefedi: 7 héten keresztül segítik így a családokat.

Timár Kriszta

Egy heti színes programért 5 ezer forintot kell fizetniük a kübekházi gyermekek szüleinek. Fotó: Török János

Szinte a teljes vakációt lefedve, hét héten keresztül szerveznek táborokat Kübekházán. Augusztus végéig akár minden héten szervezett programokon vehetnek részt – és ami a szülők számára még fontosabb – felügyelet alatt lehetnek a helybéli gyerekek, mindezt ráadásul jelképes összegért.

Húsz évvel ezelőtt célul tűztük ki az élhető falut és a szolgáltató önkormányzatiságot. Ezért olyan programokat szervezünk, hogy minden korosztály megtalálja nálunk a számítását – mondta el Molnár Róbert polgármester. Hozzátette: három gyermekes édesapaként maga is tisztában van azzal, milyen nehéz a nyár megszervezése a szülők számára. Nem akartuk, hogy kulcsos gyerekek lófráljanak a Főtéren, ezért kezdtünk el helyben táborokat szervezni, amelyek néhány éve már 7 hetet lefednek. Egy turnusért idén jelképes 5 ezer forintot kérünk. Ez még az étkezés költségét sem fedezi, inkább azt a célt szolgálja, hogy ne ingyen adjuk, mert annak nincs értéke – tette hozzá Molnár Róbert. 

A belépőket, kellékeket, étkezést és a gyerekek utaztatását is az önkormányzat finanszírozza, előzetes számítások szerint ez idén több mint 600 ezer forintba kerül majd. Az érdeklődés hatalmas volt: lényegében másfél óra alatt beteltek a férőhelyek, de a képviselő-testület döntése értelmében végül a várólistás kicsiket is befogadták. Így lesz olyan hét, amikor 20 gyerek táborozik. Akad olyan család, ahol minden hétre beírták a gyermeket.

A héten kézműves tábor zajlik a Mézeskalács Házban a könyvtár szervezésében. – Textilt festünk, termésekből készítünk képeket, nemezelünk, papírszínházat készítünk, kedden pedig a Füvészkertben kirándultunk – sorolta a programokat Hiszek Judit táborvezető. Tegnap éppen uzsonnás zsákot festettek maguknak a gyerekek. A vászontasakokat az idősek nappali ellátásában részt vevő egyik nyugdíjas varrta meg nekik.

Nagyon szeretek kézműveskedni, de ilyen táborban még nem voltam. Nagyon tetszik – osztotta meg velünk élményeit a 10 éves Nóri. Kata is hasonlóan nyilatkozott, ő két testvérével együtt jelentkezett. A szüleink dolgoznak, szóval ha nem lenne ez a tábor, otthon lennénk – mondta.

Természetesen nem az alkotásról szól az egész nap: délutánonként a gyerekek társasjátékoznak, filmet néznek, vagy ha éppen nincs hatalmas hőség, a szabadban játszanak. – Nincsenek kőbe vésett programok, a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát – mondta Nikodémuszné Kati. A Mézeskalács Ház vezetője elárulta: a következő hetekben lesz olyan táboruk, amikor minden nap máshová kirándulnak a gyerekekkel, tartanak főző és sütisütő táborokat, ahol maguknak készítik el a gyerekek az ennivalókat, illetve lesz bibliai tábor is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában