Minden lépésünket történet kíséri

2022.08.28. 17:05

Megállítaná az időt a szegvári fotós

Várbörtönről, Doktor House kedvenc betegségéről, egykori videótékáról, kertek alatt futó szűk alagútról és a kimereví­tett idő varázsáról mesélt la­­punknak Purgel Zoltán. A szegvári fotográfust az emlékrögzítés, vagy ahogy ő mondta, a kimerevített idő varázsa már gyermekkorában megigézte.

Tábori Szilvia

015 Örök pillanatok fotókiállításom képei - Tiszavirág a révnél · May fly next to ferry - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg

Az 1990-es éveket valamiféle fénykornak tekintik az 1970-es évek szülöttei. Emlegetik a lassabb hétköznapi tempót, „tartalmas” lázadást, emblematikus zenekarokat, a nyugalom és az új lehetőségek fura keverékét. És ennek a napjaikat, személyi­ségüket máig meghatározó korszak szimbólumaként sejlik fel a videókazetta. Nem véletlen, hogy korántsem elnyűhetetlen, mégis a korszak örök szimbólumaként tekintenek a képhordozó vhs-re. Purgel Zoltán 1995-től működtette Szegvár egyik tékáját. A kölcsönzés volt a fő profil, ment is a bolt, de sokan inkább egy jó beszélgetésre tértek be a tulajhoz. 

Örömök és bánatok színte­­re volt

 – összegezte Zoli a bol­dog szép napokat. 

Örökül hagyni a jövőnek

A jelentPersze az emlékrögzítés, vagy ahogy ő mondta, a kimere­vített idő varázsa már gyermekkorában megigézte. A hozzá hasonlóan gondolkodó, önképző édesapjától ta­nulta a fényképezést; technikai tudás mellé lelki érzékenységet kapott örökül. Olthatatlan vá­­gya nem csitult, ám távoli sikerek és tájak helyett nagyon is szegvári életről álmodott. Nem megalkuvásból, neki szülőföldje máig a világ közepe. Nem is igazán tud válaszolni arra a kérdésre, mi köti a vizek településéhez. Mert Szegvár a mindene: családja, boldogulása, otthona, öröme és bánata, mindennapi inspirácója. Minden, ami mozgatja, viszi előre napjait. Nem véletlenül dolgozik azért, hogy a jelen történéseit képkockákon rögzítse. Az elmúlt húsz évben készült fotóiból válogat például nemrégiben megnyílt ki­­állítása a szeg­­vári Károlyi-­pa­lotában.

Purgel Zoltánnak Szegvár a mindene: családja, otthona, öröme és bánata, mindennapi inspirácója. Fotó: Barna Péter
 

 

Negatívok a színpad alatt

Az általa alapított és szerkesztett Szegvár Online hírportál pont húsz évvel ezelőtt indult, azóta dokumentálja a helyi ese­ményeket, eddig mintegy öt­­venezer fotót készített és ar­­chivált tematikusan. Már nyolcezer tagú a Szegvári ké­­pek, szegvári emlékek elnevezésű Facebook-csoportja és csaknem 100 ezer helyi emléket tartalmaz.

Korábban az egyik tiszavirágos munkája bekerült a National Geographic pályázatán a legjobb 100 magyar természetfotója közé. Most jelent meg a Szegvári képek – 100 szegvári fotó című albuma. Nemrégiben feldolgozta Lucz Ferenc örökül hagyott nagyjából száz tekercs negatív archívumát, rajtuk az 1970-es évektől rögzített helyi pillanatképeket. Bár jó barátságban volt a néhai fotográfussal, sokat beszélgettek, mégsem említette, hogy valamikor a kultúrházra bízta három ha­talmas doboznyi munkásságát. A színpad alatt találták meg nemrégiben, úgy került hozzá a hagyaték. 

Lenyűgöz az elhivatottsága és az a hihetetlen mennyiségű emlék, amit hátrahagyott 

– mondta. 
Alagút vezet a várbörtönből

Ültünk a Castellum nevű vendéglátóhelyen, a fekete még sehol, de Purgel Zoltán már me­sélte, mennyire boldog, hogy a hely neve az egykori szegvári vár, későbbi várbörtön nevét viseli, ahol még Rózsa Sándor is raboskodott. Bár az előző tu­­lajdonos nem ismerte a település történetét, az általános iskola egykori igazgatójától kért tanácsot. Szerinte fontos a helytörténeti kapcsolódás, egészen valószínűtlen lenne egy Vakvarjú, Lesz vigasz vagy La’koma nevű étterem Szeg­váron. 

A Castellum tera­száról ugyan nem látszik még a Károlyi-kastély sem, csupán a rózsaszínre festett községháza, de olyan ízesen mesélt, hogy a sörpadok között is megelevenedett a régmúlt. Emlegette, hogy a 15 éve vásárolt Kurca-­parti házának kertje alatt talán 1-2 méter mélyen húzódik az a menekülő alagút, amelyet egykor a betyárok ástak ki. A szűk járatban csak kúszva lehetett haladni. Zoltán néhai szomszédja másodmagával ki is próbálta: kötelet kötöttek ma­­gukra, hogyha elakadtak volna, a másik kihúzza gyorsan. 

A szegvári vár romjai című, 2002 januárjában készült kép. Fotó: Purgel Zoltán
 

Doktor House kedvenc betegsége

Az érzékeny lélek sokszor érzékeny testbe születik. Mélyvénás trombózis érte középiskolásként, orvosai kezdetben tanácstalanul küldözgették egyik helyről a másikra. Kerek hét évet várt a diagnózisra, hogy megtudja: egy jelenleg gyógyíthatatlan autoimmun kór, a szisztémás lupus gyengíti. Zoltán 2000 januárjától három hónapot töltött kórházban, a saját testét támadó immunrendszere annyira le­­gyengítette, hogy leálltak a ve­­séi. Csak a célzott kezelések és a dialízis mentette meg. Szerencsére régóta nyugalmi szakaszban van betegsége, a szteroidos kezelés karbantartja. 

A Magyar Lupus Társaság elnökeként fő­ként a betegtársakra koncentrál, fő küldetése, hogy segítse őket hasonló küzdelmeikben. Mosolyogva mesélte, hogy talányos betegsége okán még az akkor Sváby András vezette Napló stábja is felkereste. Azóta is őrzi azt a kilenc évvel ezelőtti riportot, amelyet Doktor House kedvenc betegségéről, a titokzatos lupuszról forgattak vele. Eltette emlékbe. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában