Boszorkák, csontvázak gyűjtötték az édességet

2022.10.31. 20:50

Drakula koktélt is ittak a halloweenpartin Derekegyházon - fotógaléria

Két napos programot szervezett a derekegyházi Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár a helyi gyerekeknek. Vasárnap este beléphettek a rémségek szobájába, hétfőn, sötétedés után pedig útjára indult a Csokit, vagy csínyt? Hogy hol várják őket csokival, ezt térkép segítségével találták meg.

Kovács Erika

Hétfőn kora este kis rémek gyülekeztek a művelődési ház előtt. Még Szentesről is jöttek kis boszorkányok, szellemek a szüleikkel. Mindenki hozott magával tökös vödröt, vagy szatyorkát, mert ezen a napon a csokigyűjtésé volt a főszerep Derekegyházon.

– A kétnapos program főszervezője Bánvölgyi Petra volt – tudtuk meg a kis csapatokat útjára indító Molnár-Tamás Erikától, a program egyik szervezőjétől. A Csokit, vagy csínyt? halloweeni fészekkereső játékra összesen 78-an jelentkeztek. A kisebb gyerekeket természetesen a szüleik is elkísérték. A gyerekek múmiának, szellemnek, boszorkánynak, csontváznak öltöztek, de még az anyukák közül is többen elmaszkírozták magukat.

– Vasárnap kezdődött a halloweeni programunk. Volt tökfaragás, jelmezverseny, különböző játékok, például csontvázkirakó és jóslás. A legnépszerűbb természetesen az elvarázsolt szabadidőszobánk volt. A kistermet már több éve varázsoljuk ilyenkor a rémségek kicsiny barlangjává. A bátraknak egy bohócot, egy kincsesládát és a szabadulószoba ajtaját nyitó kulcsot kellett megtalálniuk. A 3-5 fős csapatoknak a lehető legrövidebb idő alatt kellett kijutniuk, közben kijutott bőven az ijesztgetésből is a versenyzőknek. A feladatra maximum 5 perc állt rendelkezésre, amelyik csapat nem találta meg a 3 tárgyat a szintidőn belül, újra próbálkozhatott. Sok olyan csapat is újra bement, akiknek egyébként ez szintidőre sikerült, mert mindenki nagyon élvezte a szabadulószoba hangulatát – mondta Molnár-Tamás Erika.

A program résztvevőit boszorkánybogrács, no és Drakula-koktél is várta, a kancsóban félelmetes fejek úszkáltak. A rémszörp az utolsó cseppig elfogyott.

A hétfő esti Csokit, vagy csínyt? is remekül sikerült, a helyi vendéglátóhely volt az első állomás, aminek környékén boszorkányok táncoltak és zombik másztak ki a sírból. A kis kosarak pedig állomásról állomásra teltek meg csokoládéval.

 


 


 


 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában