Csongrád-Csanád megye

2022.11.25. 17:30

Kezdődik az advent, idén a zsályazöld hódít

Fellobban a hit lángja hétvégén, elkezdődik a Krisztus születésére való felkészülés időszaka. Az advent színe a lila és a rózsaszín, de a trend eltér ettől, idén a zsályazöld lett a divatszín.

Kiss Anna

Fotó: Karnok Csaba

– Az advent az Úrjövetre, a Krisztus születésére való felkészülési időszakot jelenti. Különböző lelki feladatokon, teendőkön keresztül készülünk fel karácsony szent ünnepére – mutatott rá Fazakas Attila, a felsővárosi és a móravárosi plébánia plébánosa hozzátéve, az advent az egyházi év kezdetét is jelenti.

Megjegyezte, ebben az időszakban kicsit elcsendesülünk, mert a bűnbánat időszaka ez, ahogyan a gyertyák színe is jelzi az adventi koszorún, melyre a hagyomány szerint három lila és egy rózsaszín gyertyát tűzünk. 

– A lila a bűnbánat színe. A lelki felkészülés része, hogy elvégezzük a karácsonyi szentgyónást, lelkiekben megtisztulunk, de ez a gyónás akkor lesz igazán gyümölcsöző, ha bűnbánatot is tartunk, a hibáinkat készek vagyunk jóvátenni. A három lila gyertya mellett megjelenik egy rózsaszín is, ez a szín az örvendezés színe. Egy elővételezett öröm ez, kicsit felráz minket az elcsendesedés időszakából, figyelmeztet, hogy készüljünk az ünnepre, Krisztus érkezésére – magyarázta.

Üveg vagy fém tartókba kerülnek a gyertyák, megelőzve ezzel a tűzveszélyt. Fotó: Karnok Csaba

Manapság azonban egyre többen eltérnek a lila és rózsaszín gyertyáktól, a trendet követve egészen különleges színű koszorúkat készítenek a következő négy hétre. Fazakas Attila szerint nem a koszorú milyensége a lényeg, hanem a lelki tartalom, ami mögötte van.

Azt már Gyurisné Szász Ágnes, a Virágpaletta Lakás & Kert Centrum ügyvezetője árulta el lapunknak, hogy idén a zsályazöld hódít, amelyet fehérrel, ezüsttel, natúr színekkel egészítenek ki, de ahogyan az esküvői trendben, úgy a karácsonyi divatszínekben is megjelent az éjkék, amelyhez például pávatollat használnak a dekorálás során. Ugyanakkor a klasszikus piros is trend maradt, amit zölddel és arannyal egészítenek ki legtöbbször. A figurákat tekintve továbbra is trendi a manó és a diótörő, valamint egyre nagyobb teret nyernek maguknak a méretes mécsestartók.

Gyurisné Szász Ágnes az adventi koszorúk kapcsán azt mondta, a vásárlóknak gyakran azt tanácsolják, valamint ők maguk is alkalmazzák azt, hogy üveg vagy fém tartókba kerülnek a mécsesek, gyertyák a tűzveszély elkerülése érdekében. A gyertyában idén egyébként a tömbös és a henger a népszerű.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában