Szegedi hírek

2022.11.09. 18:10

Véget ér az egyetem centenáriumi tanéve

Konferenciákkal, gálaesttel és ünnepi szenátusüléssel zárja a Szegedi Tudományegyetem centenáriumi tanévét. Az első zárórendezvényen a kolozsvári jezsuita kollégium történetével ismerkedhettek az érdeklődők.

Koós Kata

A múlt vasárnap is rengetegen sétáltak Mártélyon. Sokan a fák között parkoltak le a Vízi Elemér, a Jezsuita Rend Magyar Rendtartományának tartományfőnöke tartott rövid összefoglalót az 1581-ben alapított kolozsvári jezsuita kollégium jelentőségéről. Fotó: Török János

A héten ér véget a Szegedi Tudományegyetem centenáriumi tanéve, amely során az egyetemalapítás 440. és a kolozsvári magyar tudományegyetem szegedi befogadásának 100. évfordulóját ünnepelte az intézmény. 

A zárórendezvények sorozata A jezsuita rend szerepe a kolozsvári egyetem kialakulásában és későbbi működésében című konferenciával kezdődött szerdán. Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes köszöntötte a megjelenteket, majd Vízi Elemér, a Jezsuita Rend Magyar Rendtartományának tartományfőnöke tartott rövid összefoglalót az 1581-ben alapított kolozsvári jezsuita kollégium jelentőségéről, szegedi vonatkozásáról.  

Elmondta, a Jézus Társaságát megalapító eredeti dokumentum egyike szerint a rend egyik fő munkája a fiatalok oktatása a hit dolgaira. 

– A 16. század közepén nyilvánvaló volt, hogy általánosabb oktatásra van szükség nemcsak néhány gazdag ember számára, hanem mindazoknak, akiknek ez hasznos lehet. Továbbá a hit dolgai mellett a humán és reáltudományok oktatására is szükség volt. A jezsuiták bárhová mentek, hamarosan iskolát alapítottak – mondta. 

1578-ban Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király XIII. Gergely pápától kérte a jóváhagyást, hogy Kolozsváron jezsuita kollégiumot alapíthasson. Egy évre rá meg is nyitotta kapuit az oktatási intézmény, amelyet 1581-ben akadémiai rangra emelt. 

– Az alapító fejedelem szándéka az volt, hogy a jezsuita kollégium a korszak neves egyetemeihez hasonló intézménnyé váljon. Története összefonódik a jezsuiták történetével. Ahogy Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem a most már 441 éve alapított akadémia utódjának tartja magát, ugyanígy a Szegedi Tudományegyetem is elődjeként tekint a kolozsvári jezsuita akadémiára – magyarázta. 

A centenáriumi év zárása csütörtökön a Gróf Klebelsberg Kuno, az alkotó miniszter című konferenciával folytatódik. Pénteken zenés gálaestet adnak az SZTE egykori és jelenlegi polgárai. Szombaton pedig ünnepi szenátusülésen adják át az egyetemi díjakat és az SZTE díszpolgári címét. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában