Makó

2022.12.22. 21:45

Újra jár a Galamb-iskola toronyórája

Újra mutatja a pontos időt a Galamb József nevét viselő makói agrártechnikum toronyórája – tájékoztatta lapunkat az intézmény igazgatója, Horváth Zoltán. Az óra a városban kuriózumnak számít, hiszen hasonlók csak a templomok tornyait ékesítik, illetve egy további a régi városháza főépületét. Az intézmény neobarokk stílusú épülete egyébként 1928–29-ben épült, eredetileg csendőrlaktanyának.

Szabó Imre

A Galamb-iskola toronyórája Makón turisztikai nevezetesség is. Fotó: Naszradi András

Az épületegyüttes központi udvarán lévő toronyóra évtizedekig állt, míg végül a HA8 KCI azonosítót használó Makói Rádióamatőr Klub tagjai 2015-ben vállalták, hogy saját kezűleg megépítik a szerkezetet, számlapját pedig az egyik pedagógus, Vargáné Tóth Magdolna készítette el. Ünnepélyes avatására a 2015–16-os tanévnyitó alkalmával került sor. 

Az óra egy ideig mutatta is a pontos időt, mígnem 2019-ben, a tető újrabádogozásakor a szerkezet megázott és tönkrement. Most ugyanaz a csapat javította meg, amelyik annak idején működőképessé tette, mi több, automatizálták is. Mostantól minden délben műholdról kéri le a pontos időt és ehhez igazítja magát a nagyjából két cipősdoboznyi méretű szerkezet.

Az óra számlapját egy felajánlásnak köszönhetően már éjszaka is lehet látni, egy led-lámpa világítja meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában