2023.02.24. 21:20
Kézműves technikákat tanulnak a felnőtt szakkörökön - galéria
Sikeresek az ingyenes felnőtt szakkörök Sándorfalván, mindegyik telt házzal üzemel. Délutáni kikapcsolódásként különböző kézműves technikákat tanulnak meg a résztvevők, a cél pedig, hogy ezt később ők is továbbörökítsék.
A felnőttek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a szakkörökbe. Fotó: Karnok Csaba
Teltházzal indult februárban az összes szakkör Sándorfalván, melyeket ingyenesen hirdettek meg felnőtteknek a Nemzeti Művelődési Intézetnek köszönhetően. Nemezelésre, papírfonásra, mézeskalács készítésre, quillingre, azaz papírdísz készítésre és tojásfestésre lehetett jelentkezni, mindegyik esetében összesen 20 alkalmon tanulhatják a résztvevők ezeket a népi technikákat.
A papírfonás talán az egyik legnehezebb. Ezt a foglalkozást Gombosné Zámbó Zsuzsanna, a Sándorfalvi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatóhelyettese vezeti, aki elárulta, a 20 alkalom alatt összesen 1635 papírhengert használnak fel. Ezeket pedig mindenki magának készíti el otthon egyesével, a vékony papírcsíkokat egy hurkapálcára felcsavarva. Az így kapott elemeket aztán pont úgy fonják, mint a kosarak esetében a vesszőt.
– Készítettünk már poháraltétet és kosarat is, de lesz ajándékdobozunk és bortartón is – sorolta a szakkörvezető.
Kézműves technikákat tanulnak a felnőtt szakkörökön - fotók: Karnok Csaba
– Jó a csapat, sokat nevetünk – beszélt élményeiről Borda Sándorné Erzsi. Abban azonban a résztvevők egyetértettek, nehéz technikát választottak a nap végi kikapcsolódáshoz, sok esetben inkább felbosszantják magukat, ha nem megy valami, mint megnyugodnának a kézműveskedéstől. Humorral azonban mindig átlendülnek a nehézségeken.
A mézeskalács készítő tanfolyamon is éppen az idegek harca ment ottjártunkkor, a résztvevők ugyanis a díszítésnél alkalmazott különböző minták megrajzolását tanulták. A cukorral keményre vert tojásfehérjével gyöngyöket, cseppeket, vonalakat írtak a mintalapokra, valahogy úgy, mint az elsős gyerekek, amikor a betűk formálását tanulják.
– A lényeg, hogy a tökéletes mozdulat egy idő után már benne legyen mindenki kezében. A papírról le lehet törölni az elrontott mintát, a mézeskalácsról már nem – magyarázta Elekes Zoltán szakkörvezető. Az itteniek egyébként kivétel nélkül háziasszonyok, mézeskalácsot mindannyian tudtak sütni korábban is.
– A díszítés a lényeg, mert azt otthon sose szoktuk. Az unokák nem igénylik, csak azt, hogy sok legyen – nevetett Bubrják Lászlóné.
A szakkörök tavasz végéig zajlanak, a megszülető alkotásokból pedig a végén kiállítást rendeznek majd. A hosszú távú cél pedig, hogy a csoportok a tanfolyam végén is együtt maradjanak és a tagok vigyék tovább az itt megszerzett a tudást, adják át másoknak is.