2023.03.23. 19:30
Utánpótlás-nevelés a Makó Budo Klubban
A Makó Budo Klub utánpótlás-edzésein komoly munka folyik. Fotó: Szabó Imre
Kiemelt figyelmet fordít az utánpótlásra az elsősorban harművészeti sportágakkal foglalkozó Makó Budo Klub
– mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján az egyesület elnöke, Márton Imre.
Mint elhangzott, a klubnak 6 szakosztálya van. Háromban nincs külön utánpótlás-edzés; az aerobiknál, a kick-boxnál és a taekwon-donál van így. Hogy a külön edzés megoldható-e, az például az edzők elfoglaltságán és a teremkérdésen múlik. A közös edzés mindenesetre nem könnyíti meg az edzők dolgát, hiszen olykor fókuszálni kell egy-egy versenyzőre, de azért előnyei is vannak a dolognak.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/03/9JImxmH1Ty5cfKFDwlLZ9COWf2UT5ZVQuYNGAFp9zN4/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEzYWMxMzU4YTQzMDRlNTlhNjE4YTcyNTZhZTk4M2E4.jpg)
Így a kisebbek maguk előtt láthatják, kitartó munkával hova lehet eljutni
– hangsúlyozta az elnök. Szét van bontva viszont az utánpótlás-nevelés az ökölvívás, az aikido esetében, a battodonál pedig 12 éves korban lehet csak kezdeni az edzéseket.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/03/DRynhrl3cQ-9HUF_5Lmurpw35s_pYidIpndNfXavfB4/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzM3ZTNmZjQ4ZDRmYmU5N2E5MzcwN2Q3NzdkNDNm.jpg)
Márton Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a tudatos utánpótlás-nevelésnek versenysikerekkel is igazolható eredményei vannak. Erre jó példa a fiatal válogatott ökölvívó, Körömi Ábel, aki számos érmet hozott már eddig is haza különböző hazai és nemzetközi versenyekről, Európa-bajnoki ezüstöt is, és egészen kis korában, óvodásként kezdte a sportág művelését Kis Ferenc edző irányításával.