Vezetőnek lenni magányos feladat, de csapat nélkül nem megy - Galéria

– Minden pátosz nélkül ki tudom jelenteni: engem a hadsereg nevelt fel és tett azzá, aki vagyok. Alapvetően határozza meg a személyiségem, katonaként gondolkodom magamról és katonaként viselkedem. Amikor Afganisztánban vagy Irakban szolgáltam, tisztában voltam vele, hogy az én döntésemen is múlhat, hogy mindenki épségben visszatér-e a csapatomból – kezdte a beszélgetést az ezredes. 

Harcba vinni a katonákat 

Molnár Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár parancsnoka gépesített lövész, parancsnoki szakon végzett. 

– Azt tanultam, hogyan kell katonákat irányítani, vezetni, adott esetben harcba vinni. Ám az iskolapadban ezt nem lehet megtanulni, ehhez szükséges az élettapasztalat – magyarázta.

A katonai főiskola után Vásárhelyen kapta első tiszti beosztását 1993-ban, Csorba Mihály parancsnoksága idején. Mint mondta, rengeteget tanult a szigorú, ám végtelenül emberséges vezetőtől. Később tíz évet szolgált Szolnokon, Székesfehérváron, majd a Ludovika Zászlóalj parancsnokaként a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanuló honvéd tisztjelöltek katonai szocializációjáért felelt. Misszióban vállalt szerepet Cipruson, Szarajevóban, majd Irakban és Afganisztánban két-két alkalommal. Összekötő tisztként szolgált az egyesült államokbeli Norfolkban négy évig.

– Tavaly érkeztem haza, majd a Honvéd Vezérkar főnöke úgy döntött: az átalakuló Magyar Honvédségben vezetői szerepet szán nekem. Tavaly szeptemberben jöttem Vásárhelyre, hogy részt vegyek a Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár megalakításának előkészítésében mint leendő parancsnok. Január óta – az alakulat megalakulásának napjától – vezethetem a dandárt, amely azon túl, hogy óriási megtiszteltetés, hatalmas felelősséggel járó feladat is egyben – mondta. 

A döntés felelőssége 

– Az első iraki misszióm különösen nehéz volt. Egy robbantásban meghalt a csapatom egyik katonája, Nagy Richárd posztumusz hadnagy. Ez minden katonai vezető rémálma. Nyilván engem is megérint egy ilyen eset, ugyanakkor a csapat egyben tartása is a feladatom. Még ilyenkor sem omolhatok össze, hiszen akkor kire támaszkodnának a többiek. Óriá­­si felelősség, de számomra parancsnoknak lenni nem teher, ez a választott utam – hangsúlyozta. A vásárhelyi helyőrség parancsnoka szerint nyitottnak és emberségesnek kell lennie pozíciójában.

– Kritikus helyzetben mindenkivel másként lehet megtalálni a közös hangot. Tévhit, hogy egy katonának nem lehet véleménye, sőt én bárkinek az ötletét meghallgatom, kíváncsi vagyok, tanulok belőle.

De csak addig, amíg meg nem születik a döntés, vagyis a parancs. Onnantól annak végrehajtása számít, minden más kérdés megszűnik. 

Erő és emberi értékek 

A fizikai erőnlét és a mentális teherbírás elválaszthatatlanul együtt jár, nincs ez másként Molnár ezredes esetében sem. A kyokushin egy full kontakt stílusú karateirányzat, célja a fizikai képességek fejlesztése mellett az emberi értékek megőrzése. Molnár Zsolt 14 évesen ismerkedett meg a sportággal, pontosan ugyanabban az évben kezdte a nyíregyházi katonai középiskolát. A kyokushinkai karate logikusan felépített, hierarchikus rendszere szerinte is hozzájárult a katonai pályafutásához.

– Az edzéseken megtanultuk, hogy nemcsak győzünk, veszítünk is. Az övfokozatok, a tudás, évek tapasztalata jelentheti azt, hogy lehetek erős, de tudni kell elviselni a vereséget is. A sport önbizalmat ad, megerősíti a testet és a lelket egyaránt. A karate fegyelmével járjuk a kyokushin útját. Ez a fegyelem pedig átörökíthető, tovább vihető, a katonai életben is hasznosítható. Ezt én is áthoztam a katonai életbe, és ha kell, egy „szerzetes nyugalmával” tudom rendezni a vitás kérdéseket, akár magán­emberként, a sportban és a hivatásomban is – magyarázta. Molnár Zsolt olyannyira a mentális-fizikális egyensúly elkötelezettje, hogy katonáitól is megköveteli a napi testedzést. Mint mondta, parancsnokként elvárja, hogy a katonához méltó szintű felkészültségük legyen. Nála nem opció, hanem alapkövetelmény a napi minimum egy óra testedzés. 

Csapat a zászló mögött 

Egy jelentős átalakítással a honvédelmi miniszter meg­alapította a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárt. A vásárhelyi helyőrség januártól már nem tartozik a debreceni központú MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárhoz.

– Már tavaly ősszel érzékeltem, hogy a Vásárhelyen szolgáló katonáknak mennyire fontos, hogy újra önálló szervezetként működjön a helyőrség. Hódmezővásárhely egy nagy múltú katonai város, számos országos katonai vezető szolgált már itt a karrierje egy-egy szakaszán különböző beosztásokban. Ép­­pen ezért jó döntés volt az elöljárók részéről, hogy ismét dandár szintre emelték az itteni alakulatot. A dandár tehát megalakult, most viszont a mi feladatunk, hogy bebizonyítsuk: méltók is vagyunk a feladatra. 

Az önállóság identitástudatot ad. Nem véletlenül mondtam azt a katonáknak: én viszem a zászlót, de álljanak mögém, és együtt felépíthetünk egy nagyszerű dandárt. Mert próbálkozhatok egyedüli harcosként kiváló parancsnok lenni, de ehhez a feladathoz csapat kell – hangsúlyozta. Ráadásul – és ezzel kellett volna kezdenem – a haderőfejlesztési program keretében a vásárhelyi dandár részt vesz a legmodernebb lánctalpas gyalogsági harcjármű, a Lynx fejlesztésében, amely egy újabb kihívás és mérföldkő a katonai szervezet életében. 

Nem a népszerűség a cél 

– Számomra nincs annál szebb, mint amikor valami formálódik a vezetésem, irányításom alatt. Formálódik a csapat, zajlik a kiképzés, jönnek az eredmények. Ez nekem az alkotás öröme. Sokan azt gondolják, elegendő a vezető személyisége mindehhez. És bár vezetőnek lenni magányos feladat, de csapat nélkül nem megy. Én is hatok a katonáimra, ahogy rám is hatottak azok, akikkel együtt szolgáltam, szolgálok. Szeretném azt hinni, hogy az adottságom az évek alatt az iskolák segítségével, az idősebb, tapasztalt kollégák támogatásával juttatott el egy olyan pozícióba, ahol most vagyok. Óriási lehetőség előtt állunk, ami egyben kihívás, nemcsak nekem, hanem az általam irányított szervezet minden katonájának, a dandár minden egyes alkalmazottjának – zárta a beszélgetést az ezredes.