Ásotthalom

2023.04.19. 08:40

Élete egy részét tette rá a botjára Hunor

Arany T. János

Szép munka. Egyedi, különleges darabok készültek a második túrabotfaragó versenyen az ásotthalmi erdészeti iskolában. Fotó: Karnok Csaba

Második alkalommal hirdetett túrabotfaragó-versenyt Bánhidy Zoltán osztályfőnök, kollégiumi nevelőtanár. Az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanárának a koronavírus-járvány idején jutott eszébe, hogy az iskolától távol is hasznosan foglalják el magukat a diákok. 

– Így is történt, nagyon szép botokat készítettek a fiúk, amiket a tanári előtt kiállítva lehet megtekinteni. A tanév elején jött az ötlet, hogy próbáljuk meg újra. Küzdeni kellett, mert sokan megígérték, de nem csinálták meg a botot, de úgy gondolom, szép számú bot készült – mondta.

Végül hét vándorbot készült el idén. Breznyán Előd galagonyafából faragta az övét, az erdészethez, magyarsághoz köthető mintákkal égetéssel díszítette. 

– Mivel most csináltam először, nem volt szívem kivágni élő fát. A farakásból vettem ki, tűzifa lett volna belőle – mondta. 

Virág Vendel, ismerőseinek csak Virág elvtárs Magyarország leggyakoribb fájából, fehér akácból készített túrabotot. 

Fotó: Karnok Csaba

– Kiégettem, hogy ne kokszolja a kezünket, lecsiszoltam és olajjal lekezeltem a felületét – mutatta a spárgával, nyílheggyel és faragással is díszített méretes botot. 

Becsei Hunor, egy csontot szeretett volna ábrázolni vándorbotja végén. Kézzel faragta a nyírfából készült művet. 

– Bőrt tettem rá, az alján egy patát próbáltam kialakítani, hogy minden rajta legyen, ami érdekel: a lovaglás. vadászat, fafaragás és a bőrrel dolgozás. Az életem egy részét akartam rátenni a botra – mondta Hunor. A diákok jutalmul az öttömösi Bukor-hegyre épített geodéziai kilátótoronyhoz kerékpároznak majd el.

KÉPALÁ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában