Szegedi hírek

2023.07.31. 16:32

Kisbabák vették át az irányítást a Partfürdőn – Fotók

Összesen legalább ötven kisbaba, és az édesanyjuk vette birtokba a szegedi Partfürdőt hétfőn. A baba-mama programok kora délelőttől késő délutánig tartottak. Lehetett jógázni, vagy éppen megtanulni a babamasszázs fortélyait. A cél az, hogy a kismamák és a babák is kimozduljanak otthonról.

Suki Zoltán

Archív fotó: Karnok Csaba

„Anyabegurul” néven hozott létre egy közösséget Hajós Zsófi, aki elhatározta, hogy kimozdítja otthonról azokat a kismamákat, akik valamiért a gyerekükkel nem mennek a lakásuktól sokkal távolabb. A csoport tagjai a szegedi Partfürdőn találkoztak tegnap, ahol egész napos programmal várták őket. Sokan el is mentek az eseményre.

Vannak olyan anyukák, akik reggel nyakukba veszik a gyereket, megfogják a babakocsit, és úton vannak egész nap. Megoldják az étkezést és a pelenkázást is napközben, aztán este hazamennek. Vannak viszont, akik nem merik megtenni az első lépéseket. Úgyhogy a célunk, hogy megmutathassuk az anyukáknak, hogy hova mehetnek el a gyerekekkel együtt 

– mondta Hajós Zsófi.

Az ötletgazda szerint a kezdeményezés azért is jó, mert így az anyukák és a babák is új emberekkel ismerkedhetnek meg, sokkal több inger éri őket, mintha csak otthon ülnének, és így valószínűleg a kicsik is jobban szocializálódnak.

Fontos, hogy kisbabával sem csak arról szól az élet, hogy etetni és altatni kell. Természetesen ezek a legfontosabbak, de mindezek mellett az is nagyon fontos, hogy az anyuka is jól érezze magát

 – tette hozzá Hajós Zsófi.

Arról pedig, hogy ez valóban így is legyen, számtalan programot szerveztek a hétfői találkozóra is. Volt például baba-mama jóga, babakocsis torna, élményséta bemutató, babamasszázs bemutató és közös anya-baba tánc is.

Az „Anyabegurul” csoport folyamatosan szervezi a programokat, és természetesen nem csak szabadtéren. Bárhova elmennek, ahol a kicsik és anyukájuk is jó érezhetik magukat együtt.


 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában