Helyi életstílus

2023.08.28. 20:00

Pécsre költözik Bende és családja

Várkonyi Bende és családja Pécsre költözik, elsősorban azért, hogy a sérült kisfiú fejlesztése továbbra is zökkenőmentesen folytatódjon. Szerdán már új otthonukban alszanak, a szülők pedig pénteken munkába állnak pszichológusként. Lapunknak azonban elárulták: nem szakadnak el végleg Szegedtől.

Timár Kriszta

Az utolsó bőröndöket pakolják: szerdán már új, pécsi otthonukban alszanak. Fotó: Karnok Csaba

Hosszú ideje követjük Várkonyi Bende sorsát. Nyitott gerinccel és dongalábakkal született, miután vér szerinti szülei lemondtak róla, súlyos sérülései ellenére is örökbe fogadta egy tiszaszigeti házaspár. A négyéves kisfiú élete most új fordulatot vesz: szüleivel együtt itthagyják eddigi életüket és Pécsre költöznek.

– Két éve járunk havonta egy hétre az ottani Borsóházba. Ez eddig működött is, de mostmár én is munkába szerettem volna állni, és ennyi szabadságot biztosan nem tudtam volna kivenni. Mindenképpen változtatni kellett tehát az eddigi életünkön és végül úgy alakult, hogy ez a megoldás lett a legoptimálisabb. Így ugyanis nem kell lemondanunk az ottani fejlesztésekről sem, ami nagyon hasznos volt, és gyerekek számára a legjobb, ami hazánkban elérhető  – mesélt a döntés hátteréről Várkonyi Beáta. Ami bár gyors volt, egyszerű semmiképp. 

Fotó: Karnok Csaba

– Nagyon nehezen válunk meg a tiszaszigeti házunktól, mert az volt az első családi fészkünk. De szerencsére egy olyan család vette meg, akiknek szívesen adjuk át. És Pécsett is olyan otthonunk lesz, ahol Bende egyből jól érezte magát, holott nagyon nem akart költözni – árulta el Beáta. Munkát is sikerült találniuk a szülőknek: mindketten most diplomáztak pszichológia szakon és a pécsi pedagógiai szakszolgálatnál tudnak elhelyezkedni. Gábor féleállásban, most ő lesz az, aki többet lesz Bendével. De a kisfiú is oviba jár majd, méghozzá egészséges gyerekek közé.

Bende egyébként állapotát meghazudtoló módon fejlődik, bár az elmúlt időszak műtétjei most kissé hátráltatták ezt a folyamatot. – Tavaly év végén járókerettel már középtávon tudott közlekedni, boltba is így járt velünk. De aztán volt egy műtétje, majd májusban egy újabb, utóbbi után pedig 8 hétig feküdt gipszben. Így most egyelőre csak négykézláb és térden jár, amíg meg nem erősödik újra a lába annyira, hogy elbírja a súlyát. De tudjuk, hogy már képes járni, szóval csak idő kérdése, hogy idáig újra eljussunk – mosolygott Beáta.

A család lényegében az utolsó bőröndöket pakolja, szerdán pedig elhagyják itteni életüket. De azt mondják, egyelőre úgy tervezik, hogy nem örökre. Lehet, hogy iskolába már ide hozzák vissza Bendét, vagy később költöznek vissza, amikor már nem lesz szüksége a pécsi, speciális fejlesztésre. A nagymamát pedig természetesen rendszeresen látogatják majd, tehát addig sem szakadnak el Szegedtől teljesen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában