Rozsnyai Erzsébet, a közösség és az iskolai találkozók Böbije

Balástya, Kistelek– A Tanya 519-ben 1951-ben születtem, bábaasszony segítsége nélkül, csak a szomszéd néni jött át segíteni édesanyámnak – kezdte történetét valóban a legelején kisteleki otthonában Rozsnyai Erzsébet, aki barátainak és ismerőseinek Böbi. Szülei rendszeresen vettek ki állami gondozásból egy-egy kislányt, akik segítettek a ház körüli munkákban és nagyon jó pajtásai lettek. Egy évig lehettek náluk, az utolsó nevére még emlékszik, Dávid Etelkának hívták. A sulit 1957-ben kezdte az erdőköziben, ott teljesítette a nyolc osztályt, és érdekesség, hogy legidősebb lánya, Erika is oda járt még elsőbe. Az Erdőközi Iskolát 1979-ben zárták be. 

Nyakleves a kitűnőnek 

– Mindig kitűnő tanuló voltam – mindenkinek segítettem, súgtam –, egyszer kaptam nyelvtanból hármast, amikor a nyaklevest is a tanár bácsitól. Hazaszaladtam, édesapám megkérdezte, mi történt, elmondtam, nem kiabált, nem szidott, csak egyszerűen visszavitt az iskolába és elnézést kért a tanár úrtól. Sokat tanultam ebből az esetből. Rosszabb, sokkal rosszabb pedagógus is megfordult az erdőköziben: ha jól emlékszem, elsőben volt egy tanítónőnk, aki azért, mert nem dob­bantottunk úgy ütemre az Ég a gyertya, ég-et énekelve, ahogy elképzelte, méterrúddal úgy elverte a lábunkat, hogy befeketedett – mesélte Erzsébet. 
A tanyai iskola számára nem jelentett hátrányt, rendszeresen járt matematika- és magyarversenyekre is. Egyiken egyszer balatoni nyaralást nyert, de a szülei nem engedték el. – Nem hibáztatom őket, féltettek, bizalmatlanok voltak a külvilággal, tanyán az élet más, sokkal zártabb – mondta. 

Villanyáram és televízió 

Bugyi Ferenc tanár hozta el az erdőközi lakóknak a világot. Televíziót vásárolt és a működtetéséhez aggregátorral termelte az áramot. A környékbeliek odasereglettek tévézni, a tanterem olykor zsúfolásig telt. Élvezték, megbabonázva nézték és figyelték a műsorokat. Erzsébetet tanította még Hász Béláné, Turai József – ő kínálta meg a nyaklevessel – és Bakó Károly, aki szinte állandó tagja volt a „tanári karnak”. 

Téeszesítés és házasság 

1961-ben jött a téeszesítés újabb hulláma, ami szinte földönfutóvá tette, a porba sújtotta a pa­­rasztembereket: mindenüket elvették. 
– A szüleimet is nagyon megviselte, rámentek lelkileg, hiszen voltak lovaink, marháink és sertéseink is. Voltak. Igyekeztem és tudtam is otthon segíteni, talán ezért is döntöttek úgy, maradjak otthon, és ne tanuljak tovább, pedig szívesen lettem volna közgazdász vagy pedagógus. Figyelni és vigyázni kellett, hogy meglegyen az úgynevezett munkaegység – elevenítette fel Rozsnyai Erzsébet. 

Tizenkilenc évesen házasodott meg, 1972-ben született Erika, 1974-ben Tünde és 1981-ben Edina. Érdekesség, hogy az első kettő – Erzsébet gyerekkorát idézve – villany és gáz nélküli tanyába érkezett, a legfia­talabb már a kisteleki házba. 

– Nagyon nehéz volt, komoly fizikai munkát végeztünk. A férjem a téeszben dolgozott, én a tanyán a teheneket fejtem. A tejben nagyon jó pénz volt, annyit kerestem vele, mint a párom egyhavi fizetése. Éjszaka szárat vágtam, összehoztunk egy lakásra valót, és 1981-ben Kistelekre költöztünk. A földre is kivittük a lányokat, pokrócon pihentek, olykor ne­­kiálltak gyomlálni, de általában nem a gazt szedték ki – mesélte életükről. 

Tanulás és munka 

Felnőttként, munka mellett tanult és érettségizett. Több munkahelye volt, dolgozott például bölcsődében, a Volánnál jegykezelőként, a Démásznál értékesítési vezetőként, a kisteleki paprikatelepen csoportvezetőként, és megváltozott munkaképességűek telephelyét is irányította. A 90-es évek elején, a rendszerváltás idején munkanélküli lett, abban az időben dolgozott fóliában és tanulta ki a ruhakészítő szakmát. Férjétől 1990-ben elvált, utána egyedül nevelte lányait. – Az volt a célom, hogy többet tanuljanak, mint az anyjuk. Sikerült. Én pedig mindig mosollyal vártam őket haza – mondta beszélgetésünkkor is mosolyogva Böbi. 

– Jó kedélyű vagyok, kedvelem a vidám társaságot, és ahhoz, hogy felszabadult le­­gyek, nincs szükségem alkoholra. Pedig, aki nálam jobban szereti a bort, az kirágja a szőlőtőkét a földből. Tényleg kedvelem, de nem szoktam rá, nem lett napi rutin, és erre büszke vagyok. És ez így lesz életem végéig – kö­­zölte. Ma is tevékeny: varr a családnak és ismerőseinek, ezt a szakmát is kitanulta, és korábban vállalkozásban űzte. 

Találkozók szervezése 

Rozsnyai Erzsébet 1965-ben végezte el a nyolcadikat az Erdőközi Iskolában. Harminc év elteltével szervezte meg az akkori végzősök találkozóját. Összesen kilencen voltak az osztályban, de csak öten mentek el a randevúra a Fehértói Halászcsárdába. 

– Már akkor beszélgettünk arról, milyen jó lenne a többiekkel is találkozni, de el kellett telnie újabb 20 évnek, hogy rá­vegyem magam a szervezésre, és megvalósuljon. Örülök, hogy sikerült – jelentette ki Erzsébet. Már abban az időben is járt az egykori suli környékén, látta, milyen szépen rendben tartják a balástyai Móra Ferenc Vadásztársaság tagjai. Ideális helyszín – azért is, mert a Csáki Anita vezette vadászok mindenben támogatják őket. Az első években Böröcz Pál sokat segített neki, például a főzésben, akkoriban száznál is többen voltak a találkozón. A különlegességnek számító szabadtéri szentmisét idén celebrálta ötödször Antal Imre plébános. 

Palacsinta vagy gombóc 

– Az általános iskola az élet alapja, arra lehet és kell építkezni. Fontos visszatérni és emlékezni arra, miként kezdtük az életünket. A misét azért tartottam fontosnak, mert amikor odajártunk iskolába, akkor is volt, Péter-Pálkor búcsú is, és hetente hittant oktattak, ami sokat jelentett számunkra. Amíg az egészségem engedi, minden évben szeretném megszervezni a találkozót, összehívni a csapatot. Két esztendő múlva, a 10 éves jubileumon, ígérem, palacsintasütés is lesz, de lehet, szilvás gombócot is főzünk – vázolta a 2025-ös étlapot kedvcsinálóként Rozsnyai Erzsébet Böbi.