Hódmezővásárhely

2023.08.20. 07:40

Taktika az élethez: a test-lélek és szellem egyensúlya

Senki nem volt tétlen még egy pihenésre szánt családi napon sem az Alföldi Szabadidő Egyesületnél. Az egykori sörfőzdében kialakított központjuk folyamatosan bővül.

Tábori Szilvia

A figyelem, az egység, a törődés az egyik legfontosabb érték a barantások életében. Fotó: Tábori Szilvia

Olyan manapság túlhasználtnak, üres szólamnak tűnő kifejezéseket tölt meg valós tartalommal a hódmezővásárhelyi Alföldi Szabadidő Egyesület, mint az összetartozás, a törődés, az emberi tartás, az egység, a testi és szellemi feltöltődés. Szombaton délután ismét családi napot tartottak – több szakosztályukat összefogva – Vásárhelyen, a Serháztér utca 2. szám alatt található egyesületi központjukban. Délután volt bőven testmozgás, falmászás, íjászat, röplabda meg pingpong, később népzenei koncert és táncház, meg szalonnasütés és szendvics. Azoknak a szülőknek a többsége, akik a konyhában kenték és pakolták meg a vajas-kolbászos kenyeret, egykor az oldalvonalról figyelték a baranta edzésre vitt gyermeküket. Majd szépen lassan ők is csatlakoztak a közösséghez.

Népi és harci értékek

A baranta a IX. század és a XX. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres- és pusztakezes harcművészeti irányzat, hagyományos népi és harci értékek közvetítője. Legfontosabb fegyverei a történelmi magyar íj, szablya, kard, fokos, a rövid és a hosszú bot, a bárd, a pajzs, a kés és a puszta kéz. Sajátos harci testkultúrájában a magyar nép, mint kultúrkör összegzett tudásanyaga – életmód, közösségépítés, taktikai modell, technikai alapbázis, személyiségfejlesztési elv, filozófia – tükröződik. A barantázó a hagyományokat a mindennapjaiban éli meg, aköré építi fel az életét.

Fotó: Tábori Szilvia 

Példát mutatni a gyerekeknek

Mi is úgy indultunk, hogy hoztam edzésre a gyereket, és azt mondtam: én ezt biztos, hogy soha nem próbálom ki. Majd egyszer csak kezembe nyomtak egy botot és valahogy szépen belefolytunk az eseményekbe, a csapat életébe. Utána már egyik szülő invitálja a másikat

 – mesélte a kezdetekről Kisné Ágoston Kitti. Hozzátette, a Hód Baranta kötelékében minőségi időt tölthetnek együtt és ezt különösen élvezik a gyerekek. A kirándulások még inkább erősítik az összetartozást, ráadásul, mivel a korosztály változatos, a hatévestől az 50 évesig, egymástól tanulnak.

Ha a szülők aktívak, sportolnak, egy nagyszerű közösséghez tartoznak, azzal példát mutatnak a gyerekeiknek

 – hangsúlyozta.

Az Országos Baranta Szövetség válogatottjának egyik kiváló tagja a 17 éves Tóth Csilla szerint talán a vásárhelyi barantás közösség az egyik legnagyobb az országban. A főként íjászatban remekelő fiatal lány elmondta, a barantának nem az a lényege, hogy mindenben tökéletesek legyenek, hanem hogy sokoldalúan képzettek legyenek.

Egyensúly kívül-belül

A Serháztér utcai, egykori sörfőző épületben kialakított központban a csapat saját kezűleg újított fel egy újabb birkózó termet. Bereczky Bence, az Alföldi Szabadidő Egyesület Hód Baranta Szakosztályának vezetője elmondta, a jelenleg 50 fős szakosztály folyamatosan bővül, így indokolt volt a fejlesztés. Épült nemrégiben egy jurta a hátsó kertjükben, ott töltik pihenő idejüket, de ott gyűlnek össze esténként, hangulatos gyertyafényben átbeszélve az aznapi eseményeket. Sűrűn követik egymást a bemutatók, rendezvények, bajnokságok, a családi nap viszont a pihenésről, az ünneplésről szól. 

Nagy családként működik a közösségünk, szinte minden gyerek a sajátunk. Ugyanakkor rengeteg munka van a háttérben, mert nem csupán edzésre és kikapcsolódni járunk az egyesületi központba. A fiatalok is kiveszik részüket a munkából, rendet tesznek, segítenek a karbantartásban. A komoly edzések mellett figyelünk a test-lélek és szellem egyensúlyára. Olyan fiatalokra van szükségünk, akik meg tudják osztani velünk motivációjukat, hogy miért fontos nekik a barantás közösség és ismerik az összetartó erőnket 

– mondta el lapunknak Bereczky Bence.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában