Újságírót mentettek a Murából szegedi diákok – videó, galéria

Amikor biztos voltam abban, meg tudok kapaszkodni a csónakon körbe lógó kötélen és nem fulladok bele a megáradt Murába úgy, hogy a sebes sodrású folyó a csónak alá húz, miközben a lábam a kötélbe akad, már én is tudtam nevetni. Pont úgy történt, ahogy előtte a túravezető lefestette: a szemem viccesen elkerekedett, kapkodtam a levegőért, úgy éreztem, a mentőmellény egyre jobban szorít. Mindez másodpercek alatt lezajlott és rajtam kívül mindenki remekül szórakozott. Esésem a túra hátralévő részében folyamatos poén volt. Ezt úgy meséltem később, hogy szándékosan fordultam bele háttal a Murába, ahogy a búvárok szoktak. Nem hiszem, hogy elhitték.

Összeszokott csapat, profi túrázók

A júliusi Börzsönyben eltöltött egy hét után úgy éreztem, bele kell húzni, ezért amikor indulás előtt néhány nappal jött a telefon, hogy felszabadult egy hely az evezős vándortáborba, gondolkodás nélkül lecsaptam rá. Úgy, hogy életemben nem eveztem egy métert sem, a vizet nem igazán kedvelem és úszásban sem vagyok erős. Mi baj történhet? Ezt a kirándulást is az ásotthalmi Bedő Albert erdészeti iskola pedagógusa, Bánhidy Zoltán szervezte. Ebben a csapatban a bedős diákok mellett a túravezető barátainak, ismerőseinek gyerekei vettek részt. Remek kis társaság. Néhány újoncot kivéve összeszokott csapat. Hozzám hasonlóan profi túrázók.

Professzor, védvonal és a  III. világháború

A kies Páka-Csömödér vasút állomásra érkezett meg elcsigázott csapatunk, ahol egyből szárnyai alá vett minket Molnárné Vitális Anikó, erdőmérnök, erdőpedagógus a  Zalaerdő Zrt. képviseletében és elvitt minket vacsorázni, megtekintettük a pákai születésű Öveges József professzor emlékházát és a magyar Maginot-vonal bunkerrendszer néhány megmaradt állomását. Az 1950-es évek elején számos betonkolosszust (bunkerek, futóárkok, géppuskafészkek, hírközpontok, parancsnoki állások) telepítettek védvonalként a határ melletti őrségi és göcseji településekre. A Déli Védelmi Vonal a III. világháborúra való felkészülés jegyében készült. Mi csak a szúnyogokkal háborúztunk.

20 kilométer gyalog

A második napon 20 kilométert gyalogoltunk. Dél-Zalában, a Zalai-dombságban, mint azt a neve is sejteti, nincsenek komoly emelkedők és szintkülönbségek, ezt a könnyed kis távot gyorsan teljesítettük. Következő nap a diákságot a Kistolmácsi tó, az erre fogékonyakat pedig a Bonne Chance étterem várta.

Franciául minden elegánsabban hangzik

Mivel nem vagyok víziember, örömmel láttam, hogy nem messze, Bázakerettyén gasztronómiai ékszerdoboz vár ránk. Bánhidy Zoltánnal kerekedtünk fel egy remek vaddisznóragu és dödölle reményében. (De az is lehet, hogy nem mert egyedül elengedni, nehogy eltévedjek az erdőben.) Örömteli, hogy Magyarországon már a kisebb vidéki városokban is akadnak olyan vendéglátóhelyek, amelyek messzi földről vonzzák a vendégeket, lámpásként világítanak a gasztronómiai sötétségben. Ilyen például a szarvasi Újváros Bisztró és a gyöngyösi Bori Mami és most már tudom, a bázakerettyei Bonne Chance. Azon elpoénkodtunk egy darabig, hogy franciául minden sokkal kifinomultabban hangzik. Ilyen a klasszikus bányászköszöntés, a Jó szerencsét is.

Krumpliprósza dödöllével

Megérte a kitérő. Az előételek közül egy helyi klasszikust feleztünk el, a zalai krumpliprószát. A tócsnihoz hasonló ételhez liszt, krumpli, zsír és aludttej kell, itt tejfölhabbal tálalták. Köretként, egytálételként is megállja a helyét. A tárkonyos őzragulevesbe bőven jutott hús, zöldség, a lé üde volt és könnyű. Ízét most is szánkban érezzük. A főétel vaddisznóragu dödöllével. Tisztességes adag, omlós puha hús, a dödölle enyhén lepirult, a külseje roppant, belseje selymesen lágy volt és remekül szívta fel a ragut. Megért a kis kitérő, felfrissülve vágtunk neki az erdőnek, hogy utolérjük a többieket. Így kettesben a természet is másként festett. Hallottuk a madarakat, meg-megálltunk, hogy újabb növényekről tanuljak.

Tudtunk újat mutatni

Végre elérkeztünk a lényeghez, az evezéshez. Kis buszozás után már majdnem a Murán voltunk, de előtte Ribarics Zoltán, a Murai Rafting Vizitúra Egyesület elnöke lefotózta néhány diák vízicipőpótló megoldását: madzaggal rögzítették lábukra a papucsot, hogy ne vigye el a víz. Zoltán azt mondta, ilyet még nem látott. Örültem, hogy tudtunk neki újat mutatni. A csapat profi volt, gyorsan szétszórtak minket a három csónakba, kezdődhetett a fröcskölés, aminek eredményéről feljebb már esett szó.

Érdemes volt beleesni

Az evezés második napján Molnáritól eveztünk Őrtilosig közel 15 kilométert. Ez a Mura Magyarországi 48 kilométeres szakaszának egyharmada. Azon ritka pillanatokban, amikor útitársaim éppen elhallgattak, és senkiben nem tört fel közléskényszer, olyan volt a folyón csorogni, mintha egy természetfilmbe csöppentünk volna. A Mura élővilága páratlan. Az ártéri erdőben madarak rikoltoztak, közeledtünkre szürkegémek, nagykócsagok röppentek fel és köröztek kecsesen a folyó fölött. Ezért a látványért érdemes volt beleesni a hideg folyóba.