2023.09.24. 11:23
Családi játszónappal ünnepelték Szegeden a kultúrházakat
Tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Kultúrházak éjjel-nappal című rendezvénysorozatot, amihez országszerte több száz kulturális központ, művelődési ház csatlakozott.
Szőregen kerítéskiállítást rendeztek a művelődési ház előtt. Fotó: Török János
A péntektől vasárnapig tartó programokhoz mintegy húsz vármegyei helyszín járult hozzá. Kiemelt helyszínként a Szent-Györgyi Albert Agóra, ahol szombaton családi játszónapot tartottak. Ide elsősorban a legkisebbeket várták: volt Ringató foglalkozás a Bácska Bandával kiegészülve, illetve Teddy Maci kórház, ahol a gyerekek meggyógyíthatták a plüssállatokat orvostanhallgatók segítségével.
Szőregen több programmal is várták az érdeklődőket. A művelődési házban Kanalas István fafaragó művész állandó kiállítása, a kerítésen a Tömörkény István Művelődési Ház nyári eseményeit bemutató szabadtéri kiállítás volt látható. A Hősök terén pedig verstér nyílt: 26 tabló, 26 versrészlet, 26 életrajzi adat volt megismerhető egy rövid séta alatt Petőfi Sándor tiszteletére.
Szentesen díszmadárkiállítás és Térfesztivál, valamint az ahhoz kapcsolódó Bor és Pálinka Ünnep, Makón a Hagymaházban a XVI. Natura Marosnemti Művésztelep Alföld című kiállítása várta az érdeklődőket. Kiszomboron a Petőfi 200 pályázat, Ruzsán a 25 év falunapi képekben kiállítással kapcsolódtak a programsorozathoz. Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban pedig nyílt varrónapot tartottak.