Helyi életstílus

2023.11.20. 07:00

56 kilójával Cintia a legerősebb

A látszat csal: az 56 kilós Cintiánál vélhetően nincs erősebb nő Szentesen. A Deák Ferenc Általános Iskolában végzett testnevelőtanári munkája mellett bothúzásban és erőemelésben világversenyeken indul, ezen a téren nemrég teljesült az egyik álma.

Darók József

Törékenynek tűnhet Cintia, de ezt cáfolja. Fotó: DM

Elég nehéz szponzort találnom, így főleg az anyagiakon úszott el korábban, hogy eljussak Amerikába, hiába voltak jó eredményeim

 – mondta a sportoló. A tengerentúlon egy világszínvonalú versenynek számít a Mr. Olympia, a többek között Joe Weider, Arnold Schwarzenegger nevével is fémjelzett profi testépítő viadalon az utóbbi időben megjelentek más erősportágak is, például a bothúzók is rajthoz állhatnak.

A hangulat óriási volt, azzal a plusszal, hogy Amerikában lehetek, és rengeteg híres testépítővel találkozhattam. Hatalmas szívfájdalmam, hogy nagyon szerettem volna bebizonyítani, világversenyen is képes vagyok az első helyet elérni. Sajnos, ez ismételten nem jött össze, 2018 óta bothúzásban világversenyen a döntőben mindig kikaptam. Itt az utolsó pillanatig elhittem, hogy sikerülhet, hiába vezetett egy ponttal a kirgiz lány, úgy ültem le a második meccsre, hogy én onnan meg fogom fordítani. Nagyon küzdelmes volt, soha nem jártam ennyire közel az első helyhez

 – idézte fel Cintia a történéseket. 

 Fotó: DM

A kirgiz ellenfél technikában és gyorsaságban kerekedett fölé, mert Cintia erejére igazán nem lehet fogni. Ugyanis a bothúzás kiegészítő sportjaként erőemelésben is versenyez, a sportág idei világbajnokságán, Kiskunfélegyházán guggolásban győzött a -56 kg-os súlycsoportban, saját korábbi világcsúcsát megjavítva 125 kg-ra. Felhúzásban 152 kg a rekordja. A bothúzáshoz jó alapot ad a guggolás és a felhúzás, mert erős combot és derekat fejleszt. Az erőnléti edzést a csongrádi Sun Gym-ben végzi, a technikai gyakorlást a Deli Team tagjaként Szegeden Kokovai Andor termében. 

Az 56 kg-ban versenyző Cintiával arra jutunk, hogy minden bizonnyal ő a legerősebb a szentesi nők között, dacára vékony alkatának. – A férfiak meglepődnek, ha egy nő ilyen erős, sokan, a laikusok első ránézésre törékenynek gondolnak, pedig egyáltalán nem tartozom abba a kategóriába – mosolygott Cintia.

 Az életem így teljes, a sport és versenyzés olyan nekem, mint másnak reggel a kávé. Testnevelőtanárként próbálom átadni a diákoknak a saját tapasztalataim, hogy mennyi kamatozódik belőle, ha már csak egy pici is marad meg bennük, annak nagyon örülök. Az erőszintemnek pakolásnál, cipekedésnél élvezem ki az előnyét, testnevelőként pedig szinte bármilyen gyakorlatot be tudok mutatni 

– avatott be.

Fotó: DM

Megemlítette még, hogy márciusban lesérült, kezdődő porckorong sérvet diagnosztizáltak nála, ezért több mint három hónapra az edzéseket gyógytorna váltotta fel. 

Fotó: DM

A sérv genetikailag benne volt nálam a pakliban, de nyilván az edzés is hozzájárult a kialakulásához. De most úgy érzem, sikerült helyreállítani, megerősíteni a derekam és a core-izomzatom 

– bizakodott Cintia, akinek újabb vágya, hogy eljusson jövő áprilisban egy másik legendás versenyre Amerikába, az Arnold Classicra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában