Helyi életstílus

2024.02.04. 18:10

Falufarsangot tartottak Balástyán – Galéria

Közös fánkozással és jelmezversennyel farsangoltak vasárnap a balástyaiak. A rendezvényen a báli szezont is megidézték a ballagó nyolcadikosok nyitótáncával.

Timár Kriszta

Több mint kétszázan vettek részt a balástyai falufarsangon. Fotó: Gémes Sándor

Évtizedek óta hagyomány már Balástyán, hogy a tél végének közeledtével falufarsangot rendeznek. Vasárnap a Sportcsarnokban gyűltek össze több mint kétszázan, hogy jelmezes, táncos mulatsággal búcsúztassák a hideg évszakot.

Az év során az egyik legnagyobb néphagyományokkal rendelkező ünnepségsorozat a farsang. A Vízkereszttől Hamvazószerdáig tartó időszak mindig a szórakozás, a buli ideje, de sok olyan dologra is próbálnak ilyenkor következtetni, amiből kiderül, milyen reményekkel állhatnak a jövő év elé 

– idézte fel az ünnep jelentőségét köszöntő beszédében Ujvári László polgármester. Mint mondta, fontosnak tartják, hogy ezt minden évben közösségi program jóvoltából élhessék át a helybéliek.

Természetesen fontos szerepet kaptak a délutánon a jelmezek, melyekből versenyt is rendeztek. Voltak itt favágók, Harry Potterek, szellemek és ördögök is, sokakat még a barátok sem ismertek fel a rejtélyes maszkok alatt. De a báli szezont is megidézték azzal, hogy az első bálozó fiatalok – a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola nyolcadikosai – táncot mutattak be. Az ünnepségen felléptek a helyi óvodások és bölcsődések is, a napot pedig kötetlen beszélgetéssel zárták, melyhez az önkormányzat fánkot, forralt bort és teát biztosított.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában