Szegedi hírek

2023.10.02. 19:58

Ausztráliáig is eljutott a kidobott osztálytabló híre

Rendkívül rosszul érintette az 1990-ben végzett fényező és mázoló, valamint könyvkötő osztály tagjait a hír, hogy utcára került a tablójuk lomtalanításkor. Lapunk számolt be a szomorú eseményről, így tőlünk értesültek az egykori diákok, valamint az osztályfőnökük is, aki most nyilatkozott a történtek kapcsán.

Kiss Anna

Kovács János volt az osztályfőnöke azoknak a diákoknak, akiknek tablója utcára került Szegeden. Fotó: Karnok Csaba

A szeptember 12-ei lapszámunkban számoltunk be arról a hatalmas osztálytablóról, melyet a kidobott lomok között szúrt ki fotós kollégánk, Gémes Sándor a Gáspár Zoltán utcában. Amellett, hogy a történet hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi oldalon és hatezernél is többen olvasták el cikkünket, több megkeresés is érkezett lapunkhoz annak kapcsán, hogy segítsünk megmenteni a tablót. Azonban hiába igyekeztünk mindent megtenni és a kérésnek eleget tenni, gyorsan apró darabokká vált a 29 végzős diákot és pedagógusaikat ábrázoló osztálykép.

A segítségkérők közt ott volt Kovács János is, aki az osztályfőnöke volt a 624. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola 1990-ben végzett fényező és mázoló, valamint könyvkötő osztálynak. Hétfőn szerkesztőségünkben járt és elmesélte, hogy egészen Ausztráliáig jutott az utcára dobott tabló híre, ugyanis ott él az egyik volt diákja, aki szintén látható a tablón, és aki szintén olvasta lapunk online felületén, a delmagyar.hu-n, hogy valaki feleslegesnek találta a tablót és kidobta. A volt osztályfőnök megjegyezte, volt diákjaitól tudta meg mi történt, hiszen folyamatosan kapta az üzeneteket a közösségi oldalon.

Kérdésünkre elmondta, akkoriban nem volt elegendő hely az intézményben ahhoz, hogy elhelyezzék a tablót, ezért úgy határoztak, hogy az egyik diák viszi haza és őrzi meg, arra azonban már nem emlékszik pontosan, hogy ki vállalta ezt a feladatot. Megjegyezte, nem tudják miért került az utcára a tablójuk, ahogyan azt sem, hogy ki tette ki, valamint kérdőjel van bennük amiatt is, hogy az a valaki miért nem adományozta a tablót az intézmény utódjának, a Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskolának.

Kovács János hangsúlyozta, nagyon rosszul érintett mindenkit az osztályból az, hogy ilyen sorsra jutott a 33 évvel ezelőtt készült osztálykép. Őt azért is érintette rosszul, mert ez volt az első osztálya. Ugyanakkor pozitív hozadéka is volt cikkünknek. A nyugdíjas pedagógus beszámolója szerint ugyanis több volt diákkal is kapcsolatba került és üzeneteket váltottak a közösségi oldalon, ahol felidézték a régi emlékeket is, köztük a szarvasi osztálykirándulást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!