Helyi gazdaság

2013.01.27. 21:59

Fáj az évi 5000 forint: március 31-éig kötelező átutalni a kamarai hozzájárulást

Csongrád megye - Sokallják a vállalkozások az 5000 forintos kamarai hozzájárulást. Szép számmal vannak olyanok is, akiknek most „esik le", hogy ezentúl minden évben be kell fizetni.

Fekete Klára

Neve elhallgatását kérő olvasónk a következőket írta e-mailben: „Az interneten elérhető szakmai nyilvántartásokban szerepelnek a könyvelők, könyvvizsgálók, adószakértők, ügyvédek, közjegyzők, akik kötelező jelleggel valamelyik szakmai kamarának is a tagjai. Nem kevés tagdíjat fizetnek. Miért kell még külön fizetni a kereskedelmi és iparkamarának is a nyilvántartásért? Erre az adatbázisra azért sincs szükség, mert már annyi helyen nyilvántartanak bennünket, hogy még soha nem sikerült két egyforma számot publikálni a vállalkozásokról".

Regisztráció a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. Annak a vállalkozónak is fizetnie kell, aki semmi hasznát nem látja. Fotó: Karnok Csaba

Regisztráció a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. Annak a vállalkozónak is fizetnie kell, aki semmi hasznát nem látja. Fotó: Karnok Csaba
Idézet egy másik véleményből: „Kényszervállalkozó vagyok, a válság miatt alig van bevételem. Az 5000 forint megfizetése is gondot okoz. Hiába mondja azt a kamara, hogy a tagoknak a szabad piacon drága szolgáltatásokat nyújt, ha nincs rájuk szükségem. Csak azért tartom fenn a vállalkozásomat, hogy szaporodjanak az éveim, és legyen egy kis nyugdíjam".

Mi váltott ki ilyen heves reakciókat a vállalkozókból? Sokan nemrégiben szembesültek azzal, hogy a tavalyi kamarai regisztrációval egy időben megfizetett 5000 forintjukkal nem „örök életre" tudták le a kötelezettségüket, hanem az összeget minden évben be kell fizetni a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának (CSMKIK). Az 5000 forint ugyanis nem regisztrációs díj, hanem kamarai hozzájárulás.

Agrárkamara: másképp

Az új agrárkamrában a tavaly év végi egyszeri regisztrációval mindenki automatikusan kamarai taggá vált. A tagdíj árbevétel arányos lesz, és hogy forintra mennyit kell majd fizetni, azt a márciusi alakuló küldöttgyűlések, valamint az alapszabály határozza majd meg.

Az Országgyűlés 2011. november 21-én módosította a gazdasági kamarákról szóló törvényt. Ebben vésték kőbe, hogy valamennyi – kamarai tag és nem kamarai tag – társas és egyéni vállalkozásnak kérvényeznie kell nyilvántartásba vételét a székhelye szerint illetékes kereskedelmi és iparkamaránál, valamint minden év március 31-éig meg kell fizetnie az 5000 forintos kamarai hozzájárulást.

– Adatlapot idén már nem kell kitölteni – mondta [namelink name="Tráserné Oláh Zsuzsanna"], a CSMKIK titkára. – Az 5000 forint egy fix hozzájárulás, de aki kamarai tag, az levonhatja a tagdíjából. A 3 millió forint nettó árbevétel alatt teljesítő vállalkozásoknak például 6000 forint az éves tagdíjuk, ők, ha levonják az 5000-et, csak 1000 forintot fizetnek. A tagok sok szolgáltatáshoz ingyen jutnak hozzá: például a Széchenyi-kártyához. Azoknak, akik nem tagok, 17 ezer forintba kerül az ügyintézés. 3 milliós árbevétel felett 1,1 ezrelék a tagdíj mértéke, minimum 12 ezer forint.

* * *

24 ezren regisztráltak

20 ezren tavaly, további 4000-en idén, a felszólítások hatására regisztráltak a megyei kamarában. Még mindig további 6000-et keresnek az okmányiroda és a cégbíróság nyilvántartására alapozva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában