Egy kicsit mindenki informatikus

2020.02.18. 11:29

Akár hússzor is munkahelyet válthat élete folyamán az Y és Z generáció

Már ma 730 ezer ember munkáját lehetne kiváltani robotokkal, digitalizációval Magyarországon – miközben a világon percenként 142 millió e-mailt küldenek el az emberek és 2,5 millió Google-keresést indítanak.

Kovács András

Szeged – 2020.02.07. Csongrád Megyei Gazdasági és Iparkamara évnyitója a székházban. Képen: Beck György üzletember, a Vodafone Magyarország Zrt. volt elnöke. Fotó: Karnok Csaba (KC) Délmagyarország (DM)

Fotó: Karnok Csaba

A megyei kamara gazdasági évnyitójának egyik előadója Beck György, a Vodafone Ma­­gyarország tavaly visszavonult elnöke, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnöke volt. Arról beszélt, hogy ma már egy kicsit mindenki informatikus, ott a zsebünkben az okostelefon, amelynek ezerszer akkora a teljesítménye, mint a szegedi egyetem első számítógépének.

Hazajött

Az előadó hazajött, 1973-ban Sze­­geden kezdte, majd végezte az egyetemet, sok barátja maradt a városban, tanára volt többek kö­­zött Kalmár László is, aki fo­­galom a szakmában. Focizott Szabó Gábor volt rektorral, és együtt jártak bulizni a JATE Klubba is. 2018 óta elnöke a Neumann társaságnak, és büszke arra, hogy a világ 10 legnagyobb számítógép-múzeuma között ott van az övék is, és ennek a szegedi Agóra ad helyet. És ami re­­ményei szerint az ELI mellett kialakítandó tudományos parkban talál majd otthonra.

Érkeznek a robotok

Felgyorsult a világ, 142 millió e-mailt küldenek el egy perc alatt az emberek, 2,5 millió Google-keresést indítanak.

– A világ mindenki számára kinyílt, 91 éves édesanyám ak­tívan használja az internetet és szkájpol a dédunokával vagy éppen külföldön élő barátnőjével – említette példaként.

A monoton, az ismétlődő munka a jövőben a robotok, a mesterséges intelligencia feladata lesz, benne természetesen sok-sok digitalizációval. Nem szabad legyinteni, hogy ez még távoli.

– A diákok, akik elkezdenek tanulni, végzésük után 65 százalékban olyan iparágban helyezkednek majd el, ami ma még talán nem is létezik. Ez hatalmas kihívás a szülőknek, az oktatásnak – hangsúlyozta Beck György.

Továbbállnak

Egy tavaly publikált elemzés szerint 730 ezer ember munkáját lehetne kiváltani robotokkal, digitalizációval Magyarországon, és ez előbb vagy utóbb, de meg fog történni.

– Az én korosztályom egy élet alatt jellemzően 6–7-szer váltott munkahelyet, a most érkező Y és Z generációnál ez a szám várhatóan közelíti majd a 20-at. Nehéz is őket megtartani, különösen igaz ez az informatikai ágazatra és a mérnökökre – mondta. Ma felvesznek egy kollégát, aki körbenézi a lehetőségeket, és ha nem tetszik neki, gyorsan továbbáll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában