Helyi gazdaság

2023.07.28. 19:58

Már csak a vezető hiányzik a szeptemberben nyíló bölcsiből

Még keresik a vezetőt Kübekháza szeptemberben nyíló bölcsődéjébe, minden más azonban szinte teljesen készen áll a nyitásra. A 12 férőhelyes intézmény – amely egyedi kialakításával igazi gyöngyszeme lesz a településnek – csaknem 200 millió forintból épült fel.

Timár Kriszta

Szeptembertől már várja a kicsiket a Fióka-lak. Fotó: DM

A tervek szerint szeptemberben megnyílik Kübekháza bölcsődéje, a Fióka-lak. Az intézményt 160 millió forintos pályázati forrásból és 20 milliós kiegészítő támogatásból hozta létre az önkormányzat, amelynek berendezésére, illetve gyermekjátékokra, föld- és terepmunkálatokra további mintegy 10 millió forintot költöttek saját forrásból. Az előzetes igényfelmérés alapján a bölcsi 12 férőhelye már megtelt, várólistára tudják felvenni a jelentkezőket. A bölcsődét a képviselő-testület döntése alapján a Szegedi Kistérségi Társulás üzemelteti.

A beruházás a végéhez közelít: már zajlik a használatba adási engedélyezés és megkezdődtek a helyszíni szakhatósági eljárások is. Bár az óvodai gázhálózatot az önkormányzatnak időközben újra kellett terveztetnie, engedélyeztetnie és kiépíttetnie, illetve új kazánt is kellett vásárolni – ami komoly időveszteséget okozott –, de továbbra is úgy tervezik, hogy a tanévkezdéskor már fogadni tudják a kicsiket.

Amint a bölcsőde vezetőjét és a munkatársakat kiválasztjuk, nyomban megkeressük a szülőket, és részletes tájékoztatást adunk számukra a terveinkről és a teendőkről. Mivel ez egy teljesen új intézmény lesz, kell majd azért idő arra, hogy minden kialakuljon és olajozottá váljon, amelyhez a szülőktől türelmet kérünk

 – mondta Marótiné Balogh Zita, a kistérségi bölcsőde-vezető.

A munkatársak keresése ugyanis még folyamatban van. A kisgyemeknevelő és dajka álláshelyekre kiírt pályázati határidők lezárultak. A meghirdetett álláshelyekre nyolc pályázat érkezett. Öt pályázót – köztük két kübekházit – csütörtökön hallgattak meg. A meghallgatást követően a pályázóknak bemutatták a bölcsődét és a kivitelezés alatt álló hátsó kertet, ahol éppen a tereprendezés és a kerítésépítés munkálatai zajlottak. A bölcsődevezetői álláshelyre még keresik a legmegfelelőbb jelöltet, a pozícióra a kozszolgalas.hu oldalon július 31-éig lehet pályázni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában