Vajon mire számít?

2019.11.14. 08:15

Ez az igazi optimizmus: nyílik az orgona

Szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát – így kezdődik a régi nóta, amibe idén a novembert is belevehetjük.

Farkas Judit

Novemberi orgona Szegeden. Fotó: Farkas Judit

Szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát – így kezdődik a főleg az idősebbek körében ismert nóta. Idén a dalba a novembert is belevehetjük, néhány napja fotóztuk ugyanis a kinyílt orgonavirágot a Faragó utcában. Olvasónk nyíló ibolyát is látott. Érdekes év ez, mert a díszbabunk is október végén nyílt ki, és júliusban lett volna ez időszerű. Egy virágárussal beszélgetve derült ki szintén a napokban, a város egy másik pontján, hogy pont ugyanúgy áll, mint mi. Még nem adták meg magukat a nyári virágok a kertjében, és nincs szíve kicsapni a brigádot, ezért az ősziesítés egyelőre késik. Máskor rég árvácska, csarab és egyéb, a hideget jobban bíró virágok nőnének már ott, ahol most a begónia, a kúpvirág nyílik. Virágzik még a muskátli és a rózsa is, pedig a közterületekre már kikerült a díszkáposzta.

 

Előfordul, hogy a természet megtéveszti a növényeket és az állatokat: fázós méhecskék is pihennek még most a krizantémokon – ezeknek legalább tényleg most van szezonjuk. Idén október végén melegrekordok dőltek meg a Dél-Alföldön is, és egy hideg, esős hét után megint húsz fok körüli maximumokat mértünk. Ez a héten is előfordul még, tegnap napközben a Dél-Alföldön a délkeleti szelet időnként 60 km/h fölötti széllökés kísérte, de délután 20 fokig emelkedett a hőmérséklet. Ma ugyan lehűlt egy kicsit az idő, de 12 fokra gondoljunk, ne ötre, utána megint melegebbet jósolnak. Még talán egy-két paradicsom és eper is beérik.

Mert nem csak virág, termés is van bőven még a védettebb kiskertekben – nem is tudjuk, mire számít az a paradicsom, ami még hozza a virágait is? Ez az igazi optimizmus. Mi pedig kitalálhatjuk, mit kezdünk majd a több kiló zöld paradicsommal: sült húsokhoz, tésztaszószokba, savanyúságnak is nagyon finom. Nyersen ne egyék, mert az éretlen termés mérgező! Az epren nem kell gondolkodni, elintézik a csigák. Minek is falaznák be magukat télire, ha egyszer van kaja és nincs hideg?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában