„Csak egy hívás”

2020.09.16. 18:20

Ezzel a zeneszámmal népszerűsítik a segélyhívót

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság „112 – Tudd, hogy segíthess„ komplex prevenciós programjának keretében elkészült a 112-es dal. Az előadó Tandi Flóra a „Csak egy hívás” címet adta a közös számnak.

delmagyar.hu

Forrás: Tandi Flóra: Csak egy hívás

A „112 – Tudd, hogy segíthess” két éve tartó komplex prevenciós programot a bűnmegelőzési osztály által koordinált, de a 112-es szervezetek együttműködésével létrejött – főként fiataloknak szóló – projektet az ORFK Ügyeleti Főosztálya is támogatta, az indulást pedig a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács tette lehetővé.

Az énekesnő és a főkapitányság együttműködése az év elején kezdődött, amikor a program keretében országos pályázatot hirdettek. Ebben a szervezők a segélyhívó számot népszerűsítő kampánydal „zenei csúcspontjára” vártak egy olyan figyelemfelhívó négy sort, amely a 112-es szervezetek fő üzenetét fogalmazta meg.

Több mint hatvan pályamű érkezett be az ország számos pontjáról. Fiataloktól az idősebbekig, műkedvelőktől a profi zenészekig többeket megihletett a témaválasztás. Számos kitűnő pályázat érkezett be, amelyből a szakmai zsűri a 36 éves Miklós András alkotását találta a legjobbnak. A díjat Dakos József rendőr dandártábornok, Csongrád megye rendőrfőkapitánya adta át a győztesnek. Rajta kívül 12-en kaptak elismerést a beküldött gondolatokért.

Az énekesnő a „Csak egy hívás” készítésébe a szegedi Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjait is bevonta, és így hallhatóak a dalban.

[embed]]

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában