Kék hírek

2021.12.30. 19:35

Szegedi férfi terítette a hamis húszezreseket

A rendőrök 2020 nyarán kezdtek el nyomozni az akkor még ismeretlen elkövetőkkel szemben, akik Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megye településein hamis 20 ezres bankjegyekkel fizettek vásárlásaik során.

delmagyar.hu

Az elvégzett adatgyűjtések eredményeként a nyomozók látókörébe került egy 43 éves szegedi és egy 24 éves kalocsai férfi, akik a hamis pénz beszerzésével foglalkoztak, majd adták tovább társaiknak, hogy azzal fizessenek, majd bizonyos áruk és szolgáltatások ellenértékeként. – írja a Police.hu.

A feltételezett elkövetők vendéglátóhelyen, piaci standon, dohányboltban, ruhaüzletben és magánszemélyek részére is fizettek a hamis bankókkal.

Az egyenruhások a gyanúsítottakat kihallgatták a 43 éves férfit és további egy társát őrizetbe vették, akiknek letartóztatását a Szegedi Járásbíróság elrendelte, majd azt a későbbiekben bűnügyi felügyeletre módosította.

Az eljárás során a rendőrök lefoglaltak, mintegy 300 ezer forint értékű hamis pénzt, laptopot és mobiltelefonokat.            

A nyomozás iratait a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a napokban megküldték vádemelési javaslattal az ügyészség részére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában