Csongárd-Csanád megye

2022.07.19. 07:40

Egyre gyakoribbak a szabadtéri tüzek

Rengeteg szabadtéri tűzhöz kellett vonulniuk a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársainak a hétvégén. A meteorológusok szerint az idő továbbra sem javul, vagyis nem lesz eső.

S. Z.

Egymást érték a szabadtéri tüzek: hétfőn Szegeden, a Göndör sornál is volt dolguk a tűzoltóknak. Fotó: Karnok Csaba

Nem volt könnyű hétvégéjük a megyében dolgozó tűzoltóknak. Több balesethez és tűzhöz is riasztották őket péntektől va­­sárnapig – közölte tegnap a Csongrád-Csanád Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság. Az írták, hogy pénteken Szentesről, Szegedről, Csongrádról és Fábiánsebestyénről érkezett lakossági bejelentés szabadtéri tűzeset miatt. Volt, ahol néhány száz négyzetmétert érintettek a lángok, de Szegednél több mint öthektáros terület égett le. 

Vásárhelyen, Tömörkényen is oltani kellett 

Szombaton két helyen, Szentes és Hódmezővásárhely mellett keletkezett szabadtéri tűz. Összesen több mint hathektáros területen pusztítottak a lángok. Vasárnap ugyancsak Hódmezővásárhely mellett égett a tarló, csaknem 600 négyzetméteren. Tömörkényen pedig hétezer négyzetméteres szabadtéri tűz­­nél kellett beavatkozniuk a csongrádi, a kisteleki és a kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltóknak vasárnap délelőtt. A tűz egy tanyát is veszélyeztetett. Algyőnél is lángolt az avar, a 47-es út mellett gyulladt ki az aljnövényzet, több mint kétezer négyzetméteren. Szegeden a hét­­végén a rakparton gyulladt ki egy kocsi. A tüzekben senki sem sérült meg, a lángokat mindenhol gyorsan eloltották. 

Hétfőn sem unatkoztak a tűzoltók 

Szabadtéri tüzekből pedig hétfőn sem volt hiány. Kora délután három hektáron égett a nádas és a száraz aljnövényzet Szeged térségében, a Csavar sor és a Göndör sor közötti te­rületen. A tűzesethez a város hivatásos tűzoltói vonultak ki. Nem sokkal korábban ugyancsak Szegeden csaptak fel a lángok. A Műves út és a Lövölde út közötti területen gyulladt ki az aljnövényzet. Mintegy másfél hektárt érintett a tűz, amelyhez a szegedi hivatásos tűzoltók vonultak ki. Az egységek négy vízsugárral és kézi szerszámokkal eloltották a lángokat, majd hozzáláttak az utómunkálatokhoz. Szerencsére ezekben a tüzekben sem sérült meg senki. 

Egy csikk is óriási károkat okozhat 

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felhívta a figyelmet arra, hogy az aljnövényzet annyira száraz, főleg a Dél-Alföldön, hogy egy eldobott cigarettacsikk is óriá­­si károkat okozhat. A meteorológusok szerint az időjárás továbbra sem javul, vagyis nem lesz eső, ami könnyítene a tűzoltók mindennapjain. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában