Tűzesetek a megyében

2022.07.20. 07:00

Szándékos gyújtogatás lehet a háttérben

Munkatársunktól

Illusztráció: Sándor Judit

Kedden ismét szabadtéri tűz pusztított Szegeden. Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője lapunknak elmondta, hogy ezúttal a Bajai út közelében gyulladt meg a nádas. A hatalmas füstöt a megyeszékhelytől nagyjából 12 kilométerre lévő Domaszéken is látni lehetett. A tüzet végül a szegedi tűzoltók oltották el. 

A katasztrófavédelem szóvivője újra felhívta a figyelmet arra, hogy akár egy autóból kidobott cigarettacsikk is óriási károkat okozhat, hiszen a csapadékmentes, aszályos időjárás miatt már egy kis szikra is elég lehet ahhoz, hogy több hektáros avar-, illetve nádastüzek alakuljanak ki, ahogy hétfőn is több esetben történt. 

A hét első napján Szegeden öt helyen gyulladt meg a kiszáradt aljnövényzet, összesen mintegy hat hektárnyi terület égett le. Emellett Csongrádra és Balástyára is riasztották a megyei tűzoltóegységeket, ezeken a településeken is bozótos, valamint füves terület lángolt. A szegedi, a kisteleki, a kiskunfélegyházi és a csongrádi hivatásos, valamint a balástyai önkéntes tűzoltók vettek részt a kárelhárításban. A szakszerű és gyors beavatkozásoknak köszönhetően a tűzek nem okoztak komoly károkat és személyi sérülés nem történt. 

A Délmagyarország értesülése szerint felmerült az is, hogy egyes helyeken nem véletlenül lobbant lángra az aljnövényzet. Valaki, vagy valakik szándékosan okozhatták a napokban kitört szabadtéri tüzeket. Úgy tudjuk, hogy több kigyulladt nádasnál és aljnövényzetnél is felmerült a gyanú, hogy nem egy helyen keletkezett a tűz, hanem egyszerre több helyen is meggyújtották a területet, ami egyértelmű szándékosságra utal. Hogy indult-e a nyomozás az ügyben, azt viszont egyelőre nem tudni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában