Vásárhelyi katonák is megsérültek Koszovóban

A hódmezővásárhelyi gyalogdandár katonái is megsérültek hétfőn, tömegoszlatás közben Koszovóban – tudtuk meg a Honvédelmi Minisztériumtól. A sérült magyar honvédek állapota stabil, senki sincs életveszélyben, közülük 12-t még kedden hazaszállítottak Magyarországra.

Jeszenszky Zoltán

Fotó: Magyar Honvédség

A koszovói Zvecan településen hétfőn tömegoszlatási feladatra bevont MH KFOR Kontingens sérültjei között az MH 30. Kinizsi Pál Páncélozott Gyalogdandár állományába tartozó katonák is voltak – tájékoztatta a Délmagyarországot a Honvédelmi Minisztérium. Az összecsapásban, amit a NATO közleményben ítélt el, több nemzet katonái is megsebesültek.

A Kossev – Kosovo Sever Portal felvételén a magyar katonák elleni támadás is látható: 

A NATO békefenntartó erejében (KFOR) részt vevő magyar katonai kontingens gerincét a január elsején, Hódmezővásárhelyen megalakult MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár adja, mellettük a Magyar Honvédség több mint húsz alakulatának katonája is szolgál békefenntartóként Koszovóban. 

27 honvéd sérült meg

A tömegoszlatás során megsebesült katonák közül 12-t kedden katonai repülőgép szállított haza Magyarországra. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren a gép érkezése után a fedélzeten néhány szót váltott a katonákkal. Az MTI tudósítása szerint ezt követően az újságíróknak elmondta: a magyar katona ismét helytállt, hősiesen teljesítette kötelességét. A magyar manőverező század bevetése nemzetközi kötelékben, olasz–amerikai parancsnokság alatt került sor. Az összecsapásban összesen 27 katona sérült meg, közülük 12-t szállítottak haza. 

Budapesten gyógykezelik őket

A honvédelmi miniszter kiemelte, mindenkinek, a súlyosabb sérülteknek is stabil az állapotuk, életveszélyes sérült nincs a honvédek között. A hazaérkezett sérültek találkozhatnak családtagjaikkal, majd a Honvédkórházba szállítják őket. Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról is beszélt: a katonák elmondták neki, hogy „az incidens sokáig tartott és rendkívül erőteljes volt". A magyar katonák a sérülésük ellenére is bátran helytálltak, többen – akik erre képesek voltak – visszamentek a feladat végrehajtására – mondta a honvédelmi miniszter.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában