Egy autó döntötte ki a vasúti fényjelzőt, majd a sofőr leszedte mindkét rendszámot, és utasával elhagyták a helyszínt – Fotók

Egy személyautó döntötte ki a vasúti átjáróban lévő fényjelző készüléket a 451-es főúton, Gátér és Csongrád között, hajnalban.

Delmagyar.hu

Az autó Csongrád felé haladt és valószínű nagy sebességgel, amikor a kanyarban lévő vasúti átjáróban a fényjelző készüléknek hajtott, azt kidöntötte, aminek egy része az úttestre csapódott. Az ütközéstől a kocsi motorja meghibásodott és utána még egy pár métert haladva, a főút szélén állt meg. Egy arra járó kamionos jelentette a balesetet, aki azt látta, hogy két fiatalember szállt ki az autóból. Próbált velük beszélni is, de azok nem értettek magyarul. Úgy tudjuk, hogy a kocsi vezetője ezután leszedte a jármű mindkét rendszámát és az út szélén álló autót maga mögött hagyva, utasával elhagyták a helyszínt. Információnk szerint vasút biztonsága elleni bűncselekmény miatt keresik az autó vezetőjét, a rendőrség a kocsit lefoglalta és elszállította. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában