2023.08.11. 12:56
Festékszóróval fújta le ismerőse házát
Lezárták a nyomozást azzal a férfival szemben, aki festékszóróval firkált össze egy szegvári ingatlant – írja a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök 2023. június 6-án késő éjszaka Szegváron igazoltatás közben egy kék festékszóró spray-t találtak egy 42 éves kerékpáros férfinél, ami gyanút keltett bennük.Mint kiderült: a helybéli lakos összefirkálta egyik ismerőse lakóházának a falát, a nagykapuját és az ablakát is. A gyanúsítottat az egyenruhások előállították és kihallgatták, aki elmondása szerint a bűncselekményt egy korábbi sérelem miatt, bosszúból követte el.
Ellene rongálás vétsége miatt indult eljárás. A Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást lezárták, az ügy iratait pedig megküldték az ügyészségnek.