Terror a Csillag Börtön nagyfai intézetében

Öt év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki minden vesztes kártyacsata után ara kényszerítette az egyik rabtársát, hogy vizet igyon. Egyszer, nyolc liter megivása után életveszélyes állapotba került. Az eset a Csillag börtön nagyfai objektumában történt. Az ítélet jogerős.

Suki Zoltán

Majdnem belehalt a vízivásba egy rab. Fotó: DM

Életveszélyt okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett zsarolás és kényszerítés miatt ítélt öt évre egy jelenleg is börtönben ülő férfit csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla. Az ítélőtábla ezzel egy évvel enyhítette az első fokon eljáró bíróság döntését.

Az ügy előzménye, hogy a két letartóztatott férfit 2021 nyarától egy zárkában helyezték el a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumában. A kapcsolatuk kezdetben jó volt, de szeptembertől a vádlott minden ok nélkül folyamatosan belekötött zárkatársába, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette, megalázta és kihasználta. A férfinak moslékot kellett ennie, a vádlott elvette tőle a csomagját, és olyan is előfordult, hogy a sértett családjának pénzt kellett feltöltenie egy zárkatársuk telefonjára. A bántalmazott férfi a vádlott minden kérését teljesítette.

Közben rendszeresen kártyapartikat is tartottak a cellában. Ilyenkor, a vesztes játszmák után rengeteg vizet kellett meginnia. 2021. november 8-án nyolc liter víz megivására kényszerítette. A férfi könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott megverte, és zsír evésére utasította. A sértett rövid idő múlva rosszul lett, epilepsziás rohama lett, elvesztette az eszméletét. Emiatt kórházba került, ahol kiderült, hogy vízmérgezés miatt agyi ödémája lett, ami életveszélyes.

A vádlott a sértett elszállítása előtt megfenyegette többi zárkatársát, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a férfi egyszer csak lefordult a székről. A vádlott beismerte bűnösségét, és azt mondta, hogy megbánta amit tett.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró a döntés indoklásában arról beszélt, hogy enyhítő körülményként értékelte a másodfokú bíróság azt, hogy a vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett. Azt viszont súlyosító körülményként értékelték, hogy zaklatott férfinak a szokásosnál nagyobb testi-lelki szenvedést okozott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában