2024.05.15. 09:30
Fizetés nélkül távozott az üzletből

Kozmetikumokat és ruhákat is lopott egy nő Hódmezővásárhelyen. Az ügyben indult nyomozás lezárult – írja a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A megalapozott gyanú szerint a 26 éves nő 2023. augusztus 26-án bement egy hódmezővásárhelyi üzletbe, ahonnan fizetés nélkül távozott a táskájába rejtett kozmetikai és ruházati termékekkel együtt. A rendőrök előállították a helybéli lakost, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét. Kiderült róla, hogy más bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozható, egy drogériából közel 400 ezer forint értékű árut próbált meg elvinni.
A lopás miatt indult eljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.
Csongrád-Csanád vármegyei kék hírek
- Nem elég a vihar, baleset történt az M5-ös autópályán
- Ártatlan utasnak tűnt, de az útlevelében valami nagyon nem stimmelt
- Rendőrök lepték el a makói Kálvária utcát, fehér kezeslábasban járnak egy házba
- Diákokat szállító busz karambolozott Szegedtől nem messze, nyolcan megsérültek
- Mórahalom mellett csaptak fel a lángok, továbbra is küzdenek a tűzoltók a vármegyében