2024.06.11. 09:12
Egy vélt sérelem miatt rokonságával kereste fel a sértettet Makón
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki egy vélt sérelem miatt rokonságával kereste fel a sértettet.
A vádirat szerint az egyik megyebeli kistelepülésen lakó férfi 2023. január 3-án dél körül vezette az autóját, amikor elhaladt a biciklijét toló vádlott mellett, aki minden indok nélkül beleütött az autó oldalsó üvegeibe. A vádlott ezt követően követte a sértettet, majd vele szóváltásba keveredett és arcon ütötte. Röviddel azután, hogy a sértett hazatért a kapu előtt megjelent a vádlott és a kezében két késsel kihívta a férfit, közben azzal fenyegetőzött, hogy megöli. Mivel a sértett nem jött ki, a vádlott a kaput benyomta és a késeket a földre dobva verekedést provokált. A vádlott mivel a sértett ennek nem ült fel hazament, de előtte még kiszúrta a sértett utcán parkoló autójának kerekeit, 30 ezer forint kárt okozva. Röviddel ezután a vádlott a rokonaival visszatért, újra verekedést provokálva megütötte a sértettet, aki továbbra se állt le verekedni vele, mire a férfi szitkozódva elhagyta a helyszínt.
A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.
A járási ügyészség a vádlottat felfegyverkezve elkövetett garázdaság és magánlaksértés bűntett elkövetésével vádolja.
Csongrád-Csanád vármegyei kék hírek
- Embercsempészt kaptak el Ásotthalomnál
- DJ terítette a drogot Szegeden - az ügyfélkört is azonosították
- Fa dőlt egy nyaralóra Mártélyon
- Baleset az M5-ös autópályán, Csengele térségében
- Mexikói drogcsempészt füleltek le a röszkei határnál - Videó