Tudományos és kulturális központ lehetne Szeged

2019.10.11. 09:45

Tudományos és kulturális központ lehetne Szeged

Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Szegeden nőtt fel, szülei máig itt élnek, ezért is fontos számára, hogy milyen irányban fejlődik a város. Lapunknak adott interjújában hangsúlyozta, a városban több lehetőség van, mint amennyit a jelenlegi vezetés kihasznált.

Hajó Edina

Novák Katalin: Nemesi Pállal vissza lehet adni a reményt az itt élőknek.

Fotó: DM

– Szerdán városunkban járt, sajtótájékoztatóján azt mondta, Szeged jobbat érdemel. Mi ért ez alatt?

– Szegeden születtem, 18 éves koromig itt éltem, szüleim itt laknak és dolgoznak. Ezért is fontos számomra, mi történik a városban. Úgy érzem, Szeged lemaradt, nem tud lépést tartani az ország fejlődésével. A baloldal végvárnak tekinti, holott ez nekik inkább mentsvár, amit próbálnak baloldali hatalmi központként működtetni. Úgy gondolom, vissza kellene adni a reményt az itt élőknek, meg kell mutatni, hogy itt is lehet változás, hogy Szeged igenis betöltheti a hozzá méltó szerepet az országban, a régióban.

– Milyen változásokra gondol?

– Szeged fantasztikus adottságú város a Tisza partján a maga mediterrán klímájával, ahol jó élni, fiatalnak lenni, gyermeket nevelni. Mégis elkeserítő, ahol most áll. Azt nem mondom, hogy nem történt semmi, de azt határozottan állítom, hogy Szeged nem tudja kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, és ez a jelenlegi városvezetés felelőssége.

Novák Katalin: Nemesi Pállal vissza lehet adni a reményt az itt élőknek.
Fotó: DM

– Mondja ezt annak ellenére, hogy sok kormányzati forrás érkezett Szegedre.

– Így van, kormányzati támogatás most is van, gondoljunk az ELI-re, az épülő sportuszodára, ám megálmodni nem tudjuk a terveket a szegediek helyett. Ehhez kell egy olyan vezető, aki építkezni szeretne. Ezért is alkalmas polgármesterjelölt Nemesi Pál, aki bebizonyította saját szakmájával, az általa felépített épületekkel, sikeres vállalkozásával, hogy nemcsak tervezni tud, de végre is tudja hajtani az építkezést. Ezt a törekvést hiányolom a jelenlegi vezetés részéről. Nemesi Pál Szegedhez való kötődése, eredményei elvitathatatlan tények, ő ezért a városért, az itt élőkért akar dolgozni. Botka László többre vágyott, mint Szeged, ám elbukott az országos politikában, majd visszavonult a városba, amit próbál megtartani. Ehhez képest Nemesi Pál a saját vállalkozását állítja parkolópályára, hogy tegyen Szeged fejlődéséért. Míg a jelenlegi városvezetőnek menekülőút, hogy polgármester maradjon, addig Nemesinek ez egy olyan vállalás, amelynek nincs más célja, mint a város fellendítése, a szegedi családok életének jobbá tétele, a befektetések ösztönzése, a bérek növekedése.

– Miben kellene a városnak fejlődnie, mondana pár példát?

– A megyeszékhely egyetemi város, itt van az ELI, a science park, igazi szellemi műhely alakulhatna itt ki, nagy tudományos rendezvényekkel, ehhez azonban megfelelő infrastruktúra kellene. A művészetekben is minden adott, hogy nemzetközileg elismert kulturális központ legyen: a múzeum, a színház, a dóm, a zsinagóga és még sorolhatnám. Szegednek olyan turisztikai és vendéglátó célpontnak kellene lennie, ahova özönlenek az emberek. Ezeket a lehetőségeket, a benne rejlő potenciált nem használják ki. Emellett a szegediek mindennapi életét is javítani kell. Hogy lehet az, hogy Újszegedről hosszabb időbe telik bejutni a belvárosba, mint Vásárhelyről átérni? Ez mind-mind olyan tényező, amelyben a jelenlegi városvezetésnek már lépnie kellett volna, de mégsem tette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában