Helyi közélet

2019.11.27. 20:08

A középpontba kerülhet a turizmus

Több mint két tucat napirendi pontot tárgyalt a makói képviselő-testület szerdai ülésén. Az ülésen Lázár János országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a három nagyberuházás levezénylése a legfontosabb a város jövője szempontjából, azaz a fürdő- a szálloda- és az uszodaépítés.

Kovács Erika

 

Az ülés elején Farkas Éva Erzsébet polgármester az Aranyszárny nagydíjat nyert Makói Városi Televízió munkatársait, valamint kiváló eredményeket elért sportolókat köszöntött, Ma­joros Róbert erőemelőt, Panyor Krisztina terepfutót, Szabó Be­nedek futót, Vörös Márton au­­tó­krossz-versenyzőt és Antal László ökölvívót.

Napirend előtti felszólalásában Mucsi Tamás képviselő kifogásolta többek között azt, hogy a 70 év felettieknek a képviselők személyesen adják át a város ka­­rácsonyi utalványát. Szerinte nem az a feladatuk, hogy postást játszanak. A képviselőnek többen is válaszoltak: Mágori András azt hangsúlyozta, az utalvány házhoz vitele arra is alkalmas, hogy felmérjék a vá­­rosi és az egyéni problémákat. Kovács Sándor képviselő házhoz menő lakossági fórumnak nevezte, hogy minden 70 év fe­­lettit személyesen látogatnak meg. Farkas Éva Erzsébet azt mondta, több mint 3300 idős makói részesül utalványban, és méltatlannak nevezte, hogy ezt bárki is kampányfogásnak minősítse. Hozzátette, a választástól függetlenül kapják meg a 70 év feletti nyugdíjasok.

A testületi ülésen részt vett Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is. Úgy fogalmazott, a város kitörési pontja lehet a turizmus, aminek továbbfejlesztési alapjai adottak.

– A képviselő-testület előtt álló operatív feladatok közül a legfontosabb a három nagyberuházás levezénylése, ez a közbeszerzés alatt álló fürdő­építés, a hozzá kapcsolódó leg­­alább 120 szobás szálloda megépítése, amivel kapcsolatban előrehaladott tárgyalások zajlanak. A harmadik, ugyancsak fontos kihívás egy uszoda építése – említette meg Lázár János. Arról is beszélt, hogy lob­­bizik azért a polgármesternél, hogy a makói panziótulajdonosok kaphassanak szálláshely fejlesztési támogatást az önkormányzattól.

Az ülésen többek között tájékoztató hangzott el a kórház és a rendelőintézet működéséről és a tanévkezdésről is, továbbá a kormányhivatal törvényessé­­gi felhívása nyomán megváltoztatták a Károlyi Mihály utca és az Erdei Ferenc tér nevét. Erdei Ferencnek a szobrát és az emléktábláját is eltávolítják a közterületekről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában