Gyertyagyújtás és jótékonyság

2019.12.01. 20:53

Sütik az Erzsébet-házért

A makói első adventi gyertyagyújtáson most is rendeztek jótékonysági sütikóstolót – a bevételből az Erzsébet-ház számára fognak mozgásfejlesztő eszközöket vásárolni.

Szabó Imre

– Piskótatekercset, juhtúrós po­­gácsát és mézeskalácsot hoztam – mondta Sarkadi Ágota, a vasárnap esti makói jótékonysági sütikóstolás egyik résztve­vője. Hozzátette, az előző két alkalommal is eljött, számukra ez már hagyomány, egyébként pedig szeret együtt sütni-főzni a gyerekekkel, így most összekötötték a kellemeset a hasznossal.

A makói Makovecz téren, a Hagymatikum előtt szombaton Balássy Betty és Varga Feri koncertjével nyílt meg az adventi vá­­sár, tegnap este pedig Varga Mónika, az ASZTA alapítvány kuratóriumi elnöke, illetve Varga Márta, az Angyalsóhaj Alapítvány kuratóriumi tagjának közreműködésével meggyújtották az első adventi gyertyát, amit Biró István görögkatolikus parókus áldott meg. Műsor is volt: fellépett a Forgatós táncegyütes, koncertet adott a Deák Big Band.

Az est immár hagyományos része volt az Angyalsóhaj Alapít­vány jótékonysági sütikóstolója, amelyet korábban az Erzsébet-ház épületének felújítására, most pedig, miután ezt nemrégiben átadták, felszerelésének bővítésére rendeztek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában