Alapításának tizedik évfordulóját ünnepelte a táncegyüttes

2019.12.16. 15:15

Tízéves ünnepet tartott a makói Forgatós

Nagyszabású gálaműsorral ünnepelte a hétvégén a Hagymaházban 10. születésnapját a makói Forgatós táncegyüttes. Az ének, a zene, a tánc gyógyít – mondta a műsort látva az est vendége, Sebő Ferenc Kossuthdíjas zenetudós.

Szabó Imre

A Forgatós csoportjai nagy sikert arattak a Hagymaházban.

– Ez nem csak tánccsoport, hanem egy család – mondta Doktor László vezető a Forgatós táncegyüttesről, amely a hétvégén kétórás, karácsonyi népszokásokkal fűszerezett gá­­laműsorral ünnepelte alapításának 10. évfordulóját.

A kezdet, amire most visszaemlékeztek, amúgy nem volt könnyű: Doktor László és felesége, Doktor-Bagaméri Andrea akkoriban táncházakat tartottak, és ezek résztvevői vetették fel, hogy komolyabb formában is szeretnének táncolni. Előbb kamaracsoport alakult, ma pe­­dig már egy nagy létszámú, óvodásokat is soraiban tudó együttes a Forgatós.

A Forgatós csoportjai nagy sikert arattak a Hagymaházban.

Amelynek egyébként igen mozgalmas volt az idei éve, hiszen sikerrel szerepeltek különböző versenyeken, szerepeltek táncjátékokban, de például a Turay-színház produkcióiban is. Jövőre többek között trianoni témájú műsorral fognak turnézni, és várhatóan a Hősök terén is táncolni fognak.

A hétvégi hagymaházi műsor egyik vendége Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenetudós volt, aki nagyra értékeli az eredeti táncokat eredeti viseletben, az ősök kultúráját hitelesen őrző Forgatóst. – Az őseink tudták, hogy az ének, a zene, a tánc gyó­­gyít. Ezek révén ugyanúgy ki tudjuk fejezni magunkat, mint a beszéddel, és éppen ezért érdemes már gyermekkorban elsajátítani, hogy le tudjuk vezetni a bennünk felgyülemlő feszültséget – mondta.

Hozzátette: a Forgatós arra is bizonyíték, hogy a magyar kultúrában a sikert marketing, sikeréhség és pénz helyett a munkára lehet építeni.

– Nem igaz, hogy a fiatalok nem szeretnek dolgozni, hogy nem szabad őket bonyolult tánclépésekkel terhelni. Ez egy évszázados ősi nyelvezet, ami igenis le tudja kötni az embert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában