2014 óta több mint 60 csemetét ültettek, szépen cseperednek kis gazdáikkal együtt

2019.12.02. 17:29

Újabb fákkal gyarapodott Derekegyházon a babafa-liget

Tíz babafával gazdagodott a derekegyházi kis liget, amit az önkormányzat azzal a céllal hozott létre a Köztársaságtéren, hogy a saját fákkal is erősítsék a felnövekvő gyerekek kötődését Derekegyházhoz.

Kovács Erika

Tavaly is közel kétszer annyi kisgyermek született, mint az előző években. Akkor 19 fát ültettek. Archív fotó: Kovács Erika

– Nyolc család jött el a rendezvényünkre, akiknek az elmúlt 1 évben született gyermekük. A szülők mellett nagyszülők, testvérek is részt vettek az eseményen. Az elmúlt években rendkívül fontossá vált településünk életében ez az esemény – mondta Szabó István, Derekegyház polgármestere.

– Önkormányzatunk a facsemetét és a kis táblácskát biztosítja, a családok pedig a munkát, amit legfőképpen a férfiak, apukák és nagypapák végeznek. Azon családok fáit is elültettük a ligetben, akik most nem tudtak eljönni.

Tavaly is közel kétszer annyi kisgyermek született, mint az előző években. Akkor 19 fát ültettek. Archív fotó: Kovács Erika

Derekegyházon 2014-ben kezdődött a babafa program. Ma már több mint 60 fa növekszik a ligetben.

– Az öt évvel ezelőtti fák szép nagyok, a többiek pedig igyekeznek, hogy utolérjék őket a növésben. Önkormányzatunk a fák környékét rendben tartja, de a csemetékről a családok gondoskodnak. Sokan járnak ki öntözni a fákat. Kimennek a gyerekekkel, nézegetik. Vannak, akik rendszeresen fotózkodnak is a kis fájuknál. A mostani babafaültetésre is többen eljöttek, akik évekkel ezelőtt kaptak fát. Ez jó alkalom arra, hogy megnézzük, mennyit nőttek az ember- és növénycsemeték. Olyanról is tudunk, akiről a születésnapján készül minden évben közös kép a fájával. Reméljük, megérjük, hogy jó pár év múlva a babafák tulajdonosi a szép, lombos fájuk alatt esküvői fotót is készítenek. A cél az, hogy a fák által is erősítsük a gyerekek Derekegyházhoz kötődését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában