A lelátók is épülnek az Etelka sori létesítménynél

2020.01.22. 14:35

A kismedencetér már fedett, már állnak az új uszoda falai

Eddig 1500 tonna betonvasat és 9000 köbméter betont építettek bele az új fedett uszoda szerkezetébe. Megtudtuk, hogy a tetőszerkezet építése várhatóan február végén, március elején kezdődhet meg.

Hajó Edina

Szeged Etelka sor uszoda építése Képen: Fotó: Török János

Fotó: Torok Janos

Tavaly augusztusban készült el a pinceszint az új fedett uszodában. Most viszont már az utcáról látszik, hogy állnak a falak is, így megnéztük, hogyan haladnak a sportlétesítmény építésé­vel. Mint ismert, az uszoda alapkövét 2018 augusztusában rakták le, azóta zajlik az építkezés a Modern Városok program keretében. A komplexum építésére 16 milliárd forintot kapott a város a kormánytól.

A lelátó szerkezete is készül

A medencetestek már láthatóak a uszodában, vagyis a bemele­gítő- és a meleg vizes tanmedencét, valamint a lazulómedencét is kialakították már az Etelka sori építkezésen. A kismedencetér feletti rész pe­­dig már fedett is: a 34 speciálisan gyártott, 22 méter hosszú, körülbelül 20 tonna súlyú vasbeton átemelőket egy speciális autódaru segítségével helyezték fel. Ez a rész már fedett, bár a födém betonozása még hátravan.

– A tanmedence 90 centi mély, a bemelegítőmedence 180 centiméter. A nagymeden­­ce be­tonszerkezete is kész, to­vábbá az északi lelátó fogadószerkezete is áll már. A héten folytatódik a déli lelátó szerkezetének építése, majd ha kész, akkor emelik helyükre a lelátóelemeket – tudtuk meg Csanádi Zoltántól, a Szeged Pólus Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.

Az északi torony is áll, amely amellett, hogy látványelem, a belsejében lévő lépcsőházon keresztül lehet majd megköze­líteni a tetőtéren elhelyezett gépészeti berendezéseket. A fő­­bejáratot most egy daru foglalja el az előtérben, onnan nyílnak majd az öltözők.

 

Hamarosan épül a tető

A fagypont alatti hőmérséklet lassítja a betonozást, ezért jelenleg a zsaluzási és vasszerelési munkálatok zajlanak. Decemberben két hét szabadságot kaptak a munkások, ja­nuártól folyamatosan, hétfőtől szombatig mintegy százan dolgoznak a 13 ezer 500 négyzetméteres területen. Csanádi azt is elmondta, eddig 1500 tonna betonvasat és 9000 köbméter betont építettek bele az uszoda szerkezetébe. A további munkálatokhoz még 200 tonna vasra és 500 köbmé­ter betonra van szükség. Az ügyvezető szerint február végén, március elején már elkezdhetik a tetőszerkezet építését.

Hátravan a tájrendezés is

– Ha kész lesz az épület szerke­zete, akkor a szerkezetépítő brigád levonul, és a darukra sem lesz szükség. Utána elkezdik a belső munkálatokat, kívül pedig a tájrendezés és a környező utak, parkolók kiépítése, rendbehozatala a cél, ám ennek még nincs itt az ideje – mondta el Csanádi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában