Jogerősen nyolc év börtönbüntetésre ítélték

2020.01.14. 17:48

Enyhítették a rendőrségi útzárat áttörő szerb embercsempész ítéletét

Kis híján elgázolt két rendőrt menekülés közben egy szerb embercsempész, még 2016-ban. Most jogerősen nyolc év börtönbüntetésre ítélték.

Suki Zoltán

Nyolc évre enyhítették az ámokfutó szerb büntetését.

Fotó: Karnok Csaba

Több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölési kísérlet, közúti veszélyeztetés, és társtettesként elkövetett embercsempészés miatt ítélt 13 év fegyházbüntetésre egy szerb férfit a Szegedi Törvényszék tavaly áprilisban. Társa ugyanakkor 2 év börtönbüntetést kapott. Az ügy a fellebbezések után került a Szegedi Ítélőtáblára, ahol enyhítették az egyik vádlott büntetését.

Nyolc évre enyhítették az ámokfutó szerb büntetését.
Fotó: Karnok Csaba

A korábban 13 évet kapó férfi büntetését 8 évre enyhítették, mert a másodfokon eljáró bírói tanács az emberölési kísérletet hivatalos személy elleni erőszaknak minősítette.

Joó Attila tanácsvezető bíró az indoklásban elmondta, hogy az útzár áttörésekor a vádlott a közlekedési szabályokat megszegve menekülni próbált, de nem akarta a rendőrök halálát. Az embercsempészésben közreműködő társa két év börtönt kapott, ezen az ítéleten nem változtatott az Ítélőtábla. A döntés mindkét esetben jogerős.

A vádlottakat egy ismeretlen bízta meg azzal, hogy migránsokat szállítsanak Ausztriába. 2016. február 19-én a vádlottak Tompánál léptek Magyarországra, és Tataházához közel felvettek tíz határsértőt.

A rendőrök Mélykúton megpróbálták megállítani őket, de menekülni kezdtek. Ekkor autós üldözés kezdődött. Az egyik embercsempész a kocsiját otthagyta az úton és visszament Szerbiába.

Az eljárást a férfi távollétében folytatták le.

Társa viszont továbbhajtott az M5-ös autópálya irányába. A rendőrök Domaszék határában két rendőrautóval és egy katonai csapatszállítóval elállték az útját. A férfi ennek ellenére nem állt meg, hanem az út szélén kikerülte a torlaszt, közben pedig majdnem elütött két rendőrt. Végül a kisteleki autópálya-lehajtó előtt sikerült megállítani, ahol kiderült, hogy kábítószer is volt nála.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában